8. A csata elkezdődik

Oliver miután elhagyta az éttermet, a várhoz ment. Félig megkerülte a várfalat kívülről. Többször hátra kémlelt. Majd átugrott a várfalon az udvarba. Egy félreeső részhez sietett. Egy titkos ajtón keresztül a tizenhetedik századi várbörtönben találta magát. Végig ment a folyosón. Az utolsó cellánál félre húzta a rácsot és belépett a szűk helyre. Majd kopogott a hátsó falon, aztán kinyitotta, és belépett a sötét helyiségbe.

A törpe rosszalló szemekkel fogadta:

 – Oliver?

 – Szervusz, Veronika - Köszönt a sovány, alig egyötven magas, húsz év körülinek tűnő vékony lánynak.

 – Mit keresel itt?

 – Talán nem fogsz örülni, de a segítségedet kérem. - aztán röviden felvázolta a helyzetet, majd hozzátette - A többieket a vendéglőben hagytam. Nem fogadtál volna, ha őket is hozom. Éreztem, hogy jönnek a vérfarkasok. Szilveszter nem fogja tudni megvédeni egyedül őket.

 – Akkor nem kellett volna ide jönnöd, mint egy gyáva kukac.

 – Kettőnknek sem biztos, hogy sikerült volna elbánni velük. Ráadásul két embert, és két újoncot megvédeni, harc közben… Segítség kell Vera.

 – Ne nevezz így!

 – Ha nem nevezlek így segítesz?

 – Örülök, hogy látlak – ölelte meg gyorsan Olivert, és rámosolygott - Mindig sikerül izgalmat vinned az életembe. Menjünk.

 – Pedig te a békét és a magányt keresed.

 – Igen.

Azzal már rohantak is.

Közben az étterembe a vörös hajú lány mögött két megtermett vérfarkas lépett be. Farkasok akkorák voltak, mint egy medve. Egy átlagos magasságú ember a farkasok válláig érhetett. Hatalmas testükön kirajzolódtak erőteljes izmok. Minden apró mozdulatukra látni lehetett az izomkötegek félelmetes játékát. Testüket gyér szőrzet borította, helyenként egy-egy kupacba csomósodva. Mint a kutyáknak, kik most vedlik le bundájukat. A ritka szőrzet csak fokozta az amúgy is ijesztő látványt. A szájukat vicsorogva felhúzták. Kivillantak éles hegyes fogaik, és vérvörös fogínyük. Csak fejüket borította dús szőrzet.

Szilveszter mozgása hihetetlenül gyorsnak tűnt. Minden mozdulata határozottságot sugallt. Még át sem lépte mindegyikük a küszöböt, Szilveszter már velük szembefordulva állt. Magabiztosan lépett feléjük egyet. Mint aki csak erre a pillanatra várt. A farkasok termetéhez képest, az ő széles vállai, kicsinek tűntek. Magas robusztus, izmos alakja, cingárnak. Az újoncok, és az emberek szemében a helyzet reménytelennek látszott.

A többiek felsorakoztak Szilveszter mögé. Mintha széles vállai mögé akarnának rejtőzni. Láthatatlanná téve magukat.

Aztán az újoncok összeszedték magukat. Azt akarták a mester büszke legyen rájuk. Biztosak voltak benne, ugyanis, hogy mindjárt megjelenik és megmenti őket. Kicsit hátráltak ugyan, arról győzködve magukat, hogy csak azért teszik, hogy Szilveszternek mozgásteret biztosítsanak. De két oldalon állva azért kihúzták magukat, hogy látsszék, mégis csak három vámpír van itt. Igaz ezzel ki is merült minden tudományuk, amit a vérfarkasok ellen bevethettek.

A vörös hajú lány nyugodtan lépkedett előre. Mint a vérfarkasok általában. Kicsit hátrább a két farkas követte.

 – Vámpír emberekkel? - kérdezte a vörös hajú lány gúnyos hangnemben.

 – Beszélni akarsz gyávaságom? Farkasbőrbe bújt nyuszik vagytok? - vigyorgott rá Szilveszter, és átváltozott.

Erik és Noémi kétoldalt már átváltoztak, igaz ennek semmi köze nem volt a szándékossághoz. Leginkább a félelemhez, de próbálták erősnek mutatni magukat. Bizonyítani akartak Olivernek. Elszántak voltak, még a harcra is, habár sosem csináltak ilyesmit, és fogalmuk sem volt mit kell tenniük. Jobb ötlet híján, elhatározták utánozzák Szilvesztert, amíg lehet.

Mint két V betű álltak egymással szemben a vámpírok és a vérfarkasok, melynek egyik csúcsa a vörös hajú lány, másik Szilveszter volt. Blankának a véres látomása jutott eszébe. Két véres nyíl egymással szemben.

A vörös hajú lány egyenesen Szilveszternek ugrott. A levegőben változott át vörös szőrű farkassá. Harapásra készen ért földet. Pont ahol Szilveszter állt az előbb. De Szilveszter elguggolt egy lépéssel előbb, és így karját fellendítve az ingujjából előkerülő pengével megvágta a vörös farkas két hátsó lábát. A vörös farkas előre bukott Blanka lábánál, és rávicsorgott.

A két hátsó farkas is mozgásban volt. Mindkettő ugrott, szinte egyszerre. Mindkettőnek Szilveszter volt a célpont. Blankát, Erik a háta mögé rántotta, és szembefordult a farkassal.

Szilveszter bal kezével elkapta a feléje ugró farkasok közül az egyiket, és a már jobb kezében lévő hatalmas kardal levágta a farkas fejét. Majd a bal kezében maradt tetemet a vörös farkas fele dobta.

A halott farkas, fiúvá vált. Pillanatok alatt aszott öregemberé öregedett. Csontvázzá aszott, és elporladt mielőtt elérte volna a vörös farkast. Csupán port hintve annak szemébe.

Szilveszter megpördült, és az előtte lévő farkas fele lendítette kardját, de az elugrott.

Amint a másik farkas porai földet értek, újabb farkasok lépett be a terembe.

A vörös farkas Eriket támadta. A porrá vált társa még csípte szemét. Könnyezett a portól, de alig törődött vele. Erik fejét vette célba.

Erik nem volt képzett harcos. Próbált védekezni. Maga elé kapta karját. A farkas feldöntötte és a torka fele kapott, hatalmas nagy állkapcsával. Nóra oldalról a farkas hátának ugrott. Sikerült letaszítsa Erikről.

Közben a szürke farkas felugrott az asztalra. Az asztal mögé bújt Robira támadt. Robi az asztal alá vetette magát és próbált elkúszni a vérfarkas elől. Szilveszter hátat fordított a két belépő farkasnak, hogy megmentse az embert. Sikerült elkapnia az asztalon lévő farkas lábát. Átlendítette a termen, a belépő farkasok irányába.

De közben egyik farkas felé ugrott. Mikor észrevette már nem volt ideje védekezni. Háttal esett az asztalnak. Fejével kettétörve azt. Ekkor ráeszmélt, hogy Robi, az asztal alatt van. Mielőtt teljes súlyával ránehezedett volna meglökte magát jobb kezével. Az egyik székre esett. A szék összetört, a lába pedig befúródott a vállán keresztül a lapockájába.

A farkas harapásra készen a mellkasán termett. Szilveszter nem tudott védekezni. De mielőtt az éles fogak elérték volna bőrét. A farkas szeme kikerekedett a meglepetéstől. Oliver keze által lerepült Szilveszterről, magával sodorva az Erikre támadó vörös farkast is.

 – Ideje volt! - szólt Szilveszter, és kirántotta a széklábat a vállából. Veronika, a törpe, aki a leggyorsabb mozgású volt közöttük, éppen ekkor végzett a másik barna farkassal.

A vörös szőrű farkasnak sikerült leráznia Nórát. A vámpírlány kicsavarodott pózban feküdt a földön mozdulatlanul. Mielőtt a farkas átharaphatta volna a torkát kővé dermedt. Erik anélkül, hogy ezen elgondolkodott volna, kihúzta kedvesét a farkas alól.

A Szilveszter által, az ajtó közelébe repített szürke farkas már összeszedte magát. Eriket támadta. Sikertelenül. Az újoncok tapasztalatlanságuk ellenére, nagyon jól összedolgoznak. Mindenük fájt, és nehezen mozogtak végtagjaik, de minden erejükkel védték egymást. Oldalról Nóra fellökte az Erik fele ugró farkast. De ő maga, átbucskázott rajta és gurulva terült el a földön.

Robi kikászálódott az asztal összetörött részei közül. Sántikálva megpróbálta elhagyni a harcteret. A bárpult mögé rejtőzött Blanka fele igyekezett. De a szürke farkas ugrás közben dobbantott a vállán. Robi összerogyott. Elvesztette eszméletét. A hatalmas izomzatú állat, átszelve a levegőt, Nórát vette célba.

Közben a barna farkas felállt és Erikre akart támadni, de Oliver útját állta. A vörös szőrű farkast Veronika szorongatta. Szilveszter fél térdre emelkedett. Hatalmas kardját a Nórán lévő farkas irányába dobta. A kard átszelte a levegőt és beleállt a farkas oldalába. Erik védve kedvesét a farkasnak ugrott. Ezzel jobban belenyomva a kard pengéjébe. Együtt gurultak. A farkas került felül. Erik fele kapott éles fogaival szinte már érintve nyakát. De Szilveszter ott termett. Kezében már ott volt a másik kard.

Szinte egyszerre roppant a három farkas nyaka, ahogy Oliver, Szilveszter és Veronika átvágta nyakukat. A farkasoknak meglepődni sem volt ideje, azon hogy legyőzték őket.

Oliver gyorsan felmérte a helyzetet. Szinte az egész csapat rendben van, vagy legalábbis életben, állapította meg. Nóra, és Szilveszter már gyógyulóban. Csak az egyik ember nem fest valami jól. De hallotta, hogy egyenletesen dobog Robi szíve. Habár ájult volt. Oda ment és megvizsgálta. Helyre rakta kifordult térdét és vállát. Majd a többiek fele nézve annyit mondott:

 – Túl éli.

 – Helló törpe - szólt Szilveszter széles vigyorral – rég nem láttuk egymást.

 – Tudod, hogy nem szeretem, ha így nevezel! - mondta szigorú hangon Veronika.

 – Örülök, hogy látlak – mosolygott Szilveszter.

 – Hm – jött a lenéző válasz, majd Veronika a többieket vette szemügyre – Ők a tanítványaid Oliver?

 – Igen Erik és Nóra. A hölgy pedig Veronika. - aztán Blanka fele intett - Ők az emberek, akikről beszéltem, Blanka és Robi. Még nem adtál választ Veronika, benne vagy a csapatban?

 – Előbb tisztázzuk újra, mégis miben kellek! De röviden!

Oliver elmondta a helyzetet a háborúról, és a boszorkánnyal kötött egyezséget.

 – Hm - mondta Veronika, és egyenes háttal, háta mögött összekulcsolt kézzel fel alá sétált. Gondolkozott.

 – De egy feltétellel. - kezdett bele végül határozottan. Még jobban kihúzta magát, és Oliver szemébe nézett, s bár Olivernél több mint egy fejjel alacsonyabb volt, a tartása nem ezt tükrözte. - Nem fogok társalogni senkivel, legyen az ember, vámpír, vagy boszorkány. Még a te kedvedért sem Oliver. És nem tanítom helyetted a tanítványokat. Én nem játszom csapatban. Csak addig maradok, amíg az én érdekem azt diktálja. És rajtad kívül, Oliver, nem ismerek el senkit csapatkapitánynak. És nem fogadok el sem utasítást sem véleményt senki mástól. - mire befejezte a feltételeit, már Szilveszter szemébe nézett – Megegyeztünk?

 – Megegyeztünk. - válaszolt Oliver. Veronika még mindig Szilvesztert nézte és megismételte a kérdést:

 – Megegyeztünk?

 – Megegyeztünk - mondta szélesen mosolyogva Szilveszter. - De megjegyzem, ez nem egy feltétel volt.

 – Akkor részemről indulhatunk. - mondta Veronika. Nemesi tartásban, fekete ruhája előtt illedelmesen összekulcsolt kézzel, elindult az ajtó fele - Ja és még valami – szólt vissza – én nem cipelek sem embert, sem a poggyászaikat. Ha hozni akarjátok őket az a ti bajotok.

 – Gondoltuk, hogy a hölgy nem fog ilyent tenni – jegyezte meg Szilveszter halkan.

Mielőtt kimentek volna a gyorsétteremből, Szilveszter az újoncokhoz ment. Segített Robit feltenni Erik hátára. Közben végighúzta mutató ujját Robi halántékán lévő véres seben. Megszaglászta és lenyalta az úját:

 – Fúj!- köpött utána egyet. - romlott íze van.

Oliver végignézte a jelenetet, de nem szólt semmit, csak intett, hogy induljanak.

Szaladva tették meg a kilométereket, vállukon az emberekkel. Rozsnyóhoz közeledve látták a lángokat. A várból magas lángoszlopok csaptak fel, de az alatta elterülő város is égett. Bármit is jelentsen elkerülték a várost, és ezt követően kikerülték a lakott területeket, ahol a felbőszült boszorkányok tanyáznak. Erdőkön, hegyeken keresztül haladtak Brassópojánát érintve Alsótömös fele.

Miután a boszorkányok elmentek Krisztina, a férjéhez és az ikrekhez szólt:

 – Csomagoljatok össze. Gernyeszegre kell mennünk azonnal!

Tibor, Krisztina férje tisztában volt vele, hogy felesége boszorkány és azzal, hogy ez mivel jár. De megkérdezte:

 – Mi történt?

 – Csomagolj, az Istenért! - mondta idegesen Krisztina - Biztonságba akarlak tudni titeket.

 – Rendben van, segítek a csomagolásban, de közbe mond el mi történt, és hogy hol van Elza.

Krisztina beszélt és beszélt. Közben ide-oda járkált a házban, hogy minden fontos dolgot becsomagoljon a bőröndökbe, táskákba. Észre sem vette, hogy férje abba hagyta a csomagolást. Az ágy szélén ült és fejét fogva hallgatta feleségét:

 – Mit csinálsz?! Miért nem segítesz? - kérdezte idegesen Krisztina.

 – Hogy kérheted, hogy segítsek?! - ugrott talpra Tibor - Mégis miért segítenék?!

 – Nem érted? Háború lesz!

 – Te teljesen megőrültél?! - kérdezte felháborodottan.

 – Hogy mondhatsz ilyent? - fordult most már felé döbbenten Krisztina.

 – Jól van, nyugodjunk meg! - mondta Tibor, de leginkább magát próbálta megnyugtatni, és igyekezett visszafojtani feltörni készülő indulatait. Hangja ellenkezést nem tűrő volt, mikor megszólalt: - Ülj le!

Krisztina csak állt döbbenten, és férjét bámulta.

 – Ülj le, a fene egye meg! Beszéljük ezt meg! Elmondom, hogy én mit értettem. Remélem, hogy rosszul értettem! Abból, amit mondtál csak az tűnt fel, hogy egy elvetemült őrült vagy! És javíts ki, ha tévedek! Elment a józan eszed!

Krisztina leült az ágyra. Nem tudta mire vélni ezt az egészet. Tibor felsóhajtott és nem nézve az asszonyra bele kezdett:

 – Ha jól értettem, akkor valami hibát követtél el. Valami apró kicsi protokoll hibát, ami most, hogy háború lesz, amúgy sem érdekel a francokat sem. Valami olyasmit, hogy megsebeztek egy embert, de nem életveszélyesen. És nem vagy biztos benne, hogy a tanács elítél téged miatta, vagy sem. De te ahelyett, hogy várnád a választ… - sóhajtott és szúrós szemekkel Krisztina szemébe nézett – Anélkül, hogy vállaltad volna a felelősséget tetteidért, átkozottul meggondolatlan cselekedetre vetemedtél. Féltél a büntetéstől, ami nem is biztos, hogy bekövetkezett volna, hiszen háború lesz, és te ezt tudtad. A saját fajtád ellen fordultál, és segítséget kértél egy démoni lénytől. Elvetemültségedben oda jutottál, hogy elküldted a lányunkat Brassóba. Egyedül. Pedig tudtad, hogy háború lesz, és a környéken sétálnak a vérfarkasok! És a lányunk egyedül van! Megtámadták a farkasok! És te erre mit teszel? Beszélsz egy vámpírral! Vagyis nem beszélsz vele, hanem egy másik taknyos kamasszal beszélsz, hogy az közvetítsen egy vámpír fele. Akitől azt reméled, hogy ő vigyáz a lányunkra! Akire neked kellett volna vigyáznod! - ekkorra már kivörösödött az arca a felindultságtól - Aztán rábíztad az életét, a lányunk életét, egy vérszívó vámpírra. Egy vámpírra Krisztina! Akitől mindeddig meg akartad védeni - monológja végére már magából kifordulva ordított. Rá sem bírt nézni feleségére.

 – Nem egészen így van… . - mondta Krisztina zavartan.

 – Hol tévedtem?! - nézett most már mérgesen a felesége szemébe.

 – Hát tulajdonképpen sehol, de a nézőpontod…

 – Hibát hibára halmozol! És ebben kéred a segítségemet. Feláldozod a lányunkat?! Normális vagy?! Mégis hogy képzeled, hogy ebben még a segítségemet kérheted?! Hogy segítenék?! Mégis mi járt a te fejedben? Hát nem látod, mit csinálsz?!

Krisztina annyira meglepődött férje kifakadásán, hogy szóhoz sem jutott. Még soha nem látta ilyennek. De az kis szünet után fojtatta:

 – Meg kell nyugodnod, és gondolkodnod egy kicsit. Most nem látod tisztán a dolgokat, mert zaklatott vagy! Ilyen állapotban nem hozhatsz újabb döntéseket! Nem engedem!

 – Elzának nem lesz semmi baja! És ne avatkozz az én dolgomba! - csattant fel most már Krisztina is - Elmondtam neked, mert megbíztam benned! De nem kötelességem beszámolni a döntéseimről egy embernek. Még ha az a férjem is!

 – Krisztina, most nem látsz tisztán! Még magadat is meggyőzöd arról, hogy helyesen döntöttél. Félsz a háborútól, ez érthető! És zavarodott vagy. Mond el, hol a lányom, hogy visszahozzuk, mielőtt az a vadállat talál rá!

 – Nem! Biztonságba kell vigyelek titeket! Elza jó kezekben van!

 – Ez a vámpír megölte a nagyanyádat! - üvöltötte fejét fogva.

 – Igen, de most az ő érdekei…

 – Mik is az ő érdekei? Hogy ne legyen háború? De hiszen te mondtad. Már az van! És miért ne akarna egy vámpír háborút? Nekik az a jó, ha vér folyik! - teljesen ki volt kelve magából. Krisztinának fájt így látni a férjét. Főleg mivel tudta, lehet ez az utolsó alkalom, hogy látják egymást az életben. De Tibor folyatta:

 – Mik az ő érdekei?! Mióta érdekel ez egyáltalán téged?! Mióta bízol jobban az ellenségben, mint a boszorkányokban? Majd megmondom én neked: Amióta elkövetted azt a hibát! Amivel senki sem foglalkozna már, hiszen háború van. Senki sem vádolt még semmivel! És nem is fog! De te… . Te… - ujját fenyegetve emelte feleségére, de végül nem fejezte be a mondatot.

 – Nem így van! Nem érted, hogy…

 – Te mondtad, hogy a boszorkányok ilyenkor összetartanak! Te vagy az, aki ellenük fordulsz, és az ellenséghez menekülsz!

 – Te ezt nem érted! - kiabált most már Krisztina is.

 – Hát, tényleg nem értem! Téged nem értelek! - mondta lemondóan, és dühös arccal méregette feleségét. Olyan képet vágott, mint aki bármelyik pillanatban lekeverhet egy pofont.

Krisztina megpróbálta újra elmagyarázni:

 – Az a lényeg, hogy most a boszorkányok és a vámpírok ne harcoljanak sem maguk között, sem egymás ellen. Ki kell űznünk a vérfarkasokat, és ez közös érdek!

 – Jó, jó. Persze, értem! De még ha igazad volna is, közben táplálkoznak! Az Isten szerelmére, hogy tudtál ilyent tenni!? És te mondtad, hogy a vámpírok erősebbek ha embervért isznak. Úr Isten, Krisztina, fel sem fogod! - közben a telefonjáért nyúlt és tárcsázta Elzát. A telefon nem csengett ki - Lehet, hogy a lányunk már halott! Feláldoztad! Értelmetlenül feláldoztad! Felszolgáltad egy vámpírnak vacsorára! Hogy tehetted ezt?! És én még vitatkozom veled ahelyett, hogy… - De nem fejezte be. Krisztina felállt, és közelebb lépett férjéhez, hogy megnyugtassa, de Tibor eltolta magától:

 – Ne gyere közelebb asszony, mert nem állok jót magamért! Tudod mi a legrosszabb?! Azt hiszed jót tettél Elzával. Te tényleg azt hiszed! Látom, hogy elhiszed! Te teljesen megőrültél! Becsavarodtál! Őrült vagy!

 – Ne mondj ilyent! - mondta kérlelő hangon Krisztina. Nem volt még ennyire kilátástalan és értelmetlen veszekedésük. A békülés reménye egyre fogyott benne.

 – Teljesen megtébolyodtál. Nem látod a tetteid következményét! - folytatta Tibor.

 – Ne mondj ilyent! Még ha nem is támogatsz - mondta Krisztina elkeseredve – háborúba megyek, és nem tudom, hogy vissza jövök-e még. Nem szeretnék haraggal elválni tőled.

 – Nem tudod felfogni, mit csinálsz!? - Tibor megpróbálta összeszedni magát, hogy hatni tudjon feleségére: – nem tudod ki oldalán vagy! Hová mész te háborúba?! Kivel fogsz harcolni?! Kik ellen?! Áruld el nekem, hol a lányom!

 – Nem tehetem! Utána mész és megöleted magad! Nem tehetem!

 – Térj jobb belátásra asszony!!! - de látta a felesége szemébe a csalódottságot, és hogy nincs remény rá, hogy meggondolná magát. Lemondóan legyintett egyet – hát ölesd meg magad, ha ezt akarod! Remélem, sok emberben kárt nem teszel!

 – Hagyd abba! Ne mondj nekem ilyent! - Krisztina tudta, hogy ennél távolabb már nem is kerülhetnek egymástól. Férje nem értette meg őt, és már nincs remény, hogy megértse, és mellé álljon. Bármit is mondjon most már lényegtelen. A köztük lévő erős kötelék elszakadt. Nincs többé. Erőt vett magán és anélkül, hogy letörölte volna feltörő könnyeit, határozott hangon hozzátette - Ez az én háborúm, az én harcom! És el kell indulnom! Arra kérlek vigyázz az ikrekre. Védő varázst teszek a házra. Szeretlek titeket.

 – Nem! Te arra kérsz, hogy üljek karba tett kézzel! Míg te mész és elköveted az újabb rossz döntéseidet. - mondta Tibor.

 – Ne mondj nekem ilyeneket! Honnan tudhatnád te, milyen döntéseket hozok? Te nem tudsz az egészről semmit!

 – Miből gondolod, hogy amit most tervezel az helyes?! - ismét méregbe gurult - Már az egyik gyerekünket elküldted egyenesen a vadállatok karmai közé! Saját bevallásod szerint is tévedtél ebben. Teljesen össze vagy zavarodva! Látszik, nő vagy! Nem tudod félretenni az érzelmeidet, és érzelmi döntéseket hozol! Nem racionálisakat! Ezért nincs a háborúban semmi keresnivalójuk a nőknek. Milyen elvetemült ötlet vezényelhet valakit, hogy vámpírra bízzon egy embert? A saját gyerekét! Ha megkérdem, miért tetted, azt mondod, mert békét akarsz? Hát szerinted ez normális? Egyáltalán nem vagy tisztában, mi helyes és mi nem!

 – Ez nem így van, én igenis tudom mi a feladatom – mondta Krisztina, de a férje oda sem figyelt rá.

 – Egyezkedsz egy vámpírral. Értem én, van egy szerződésetek. És ezt a szerződést valaki létrehozta. De ez a szerződés csak ide vonatkozik, a környékre. De Brassóba, vagy hova a csudába küldted a lányunkat, oda nem! Ott sem támad emberre? - leroskadt az ágyra, és az arcát a tenyerébe temette. Nem szólt többé.

 – Én akkor is el kell menjek ebbe a háborúba! Akár támogatsz, akár nem! De jobb szeretném, ha békével válnánk el. - mély levegőt vett, leküzdte érzelmeit, és határozottan a férjére nézett. De nem tudta mit mondhatna még neki. Nem ismerte ezt az oldalát. Még soha sem látta ilyennek! Rádöbbent: Ezt az embert nem ismeri. Pedig huszonöt éve házasok. Végül csak ennyit mondott:

 – Csomagolj be! Az ikreket biztonságba akarom tudni. Védő varázslatot vonok a ház köré, ahova senki nem léphet be, akit be nem hívtok. Akármilyen őrültnek tartasz is, azt tudod, hogy ezt meg tudom tenni. Kérlek, ne hívjatok be senkit! Ismerőst se! Mert akárkit átváltoztathatnak.

 – Mond meg nekem, de őszintén, ha a vámpírokkal üzletelsz, akkor miért nem próbálsz meg üzletelni a farkasokkal is? - emelte fel most már a fejét tenyeréből - Ha már úgyis ők most a főellenség. Miért nem üzletelsz velük, hogy ne legyen háború!

 – Az nem ugyanaz!

 – Miért?

 – Mert nem olyanok!

 – Nem milyenek?

 – Velük nem lehet!

 – Mikor lettek a vámpírok a barátaid és én az ellenséged?!

 – Tessék?!

 – Hát jól van! Csomagoljunk! - állt fel az ágy széléről - De sajnállak téged! Én nem leszek ott. Pontosítok. Nem akarok ott lenni, mikor szembe találkozol a lelkiismereteddel! Igen, a lelkiismereteddel, hogy megölted a lányunkat. De tudod mit, ne legyen igazam. Bárcsak túlélné a te hanyagságodat. De nem, még csak nem is hanyagság volt! Ez szándékos.. Őrültség! Tudnod kellene, hogy mit csinálsz! A megfontoltság sosem volt az erősséged, de engem ez sosem érdekelt. Nem is törődtem vele. Mert eddig még sosem követelt életet. - egy könnycsepp remegett, gyűlölettel teli szemében. Indulatoktól fűtött tartásban lépett közelebb, mint aki szétzúzni készül feleségét:

 – Minden esetre, ha valami csoda folytán, ha mégis túléli… Adja a Jó Isten, hogy így legyen, hogy túlélje a kislányunk a te döntéseidet! Tudd meg… - mondta remegő hangon - Tudd meg, hogy azt nem neked köszönheti! Ebben biztos vagyok!. Mert te mindent megtettél, hogy ne élje túl! Hogy megöljed!

 – Hogy mondhatsz ilyent?!

 – Én megbíztam benned! Beszélnünk kellett volna! Még mielőtt, hülyeséget csináltál! Beszélnünk kellett volna! Még mielőtt a vámpírhoz mentél segítségért. Mikor bajba kerültél, itt voltam. A férjed vagyok, megbeszélhettük volna. Segítettem volna neked! Lebeszélhettelek volna erről az őrültségről! De te inkább egy gyilkoshoz fordultál segítségért! - Tibor szünetet tartott. Krisztina a fejét rázta. Férje folytatta:

 – Nézd meg az ikreket! Nekik nem adtál semmilyen feladatot, és itthon vannak, biztonságban. Jól van hát! Tegyük ezt! Menjünk Gernyeszegre! Te meg tégy, amit akarsz! De ne gyere vissza hozzám! Nem ismerlek téged többé! Soha többé nem akarlak látni! - Azzal felkapott egy bőröndöt, és kiment az autóhoz.

Már indulásra készen voltak, amikor meghallották a központból jövő sikításokat.

Elza az út szélén várt. Nem tudta mire. Tudta, hogy az anyja személyesen nem jön utána. Biztosan valamelyik boszorkány ismerősét küldi. Nem ismerte a boszorkányokat. Nem tudta miről fogja felismerni őket, amikor megérkeznek. Vagy lehet, hogy ismer néhányat közülük, csak nem tudja, hogy azok boszorkányok?

Lehet, hogy a szomszédban lakó Bakó néni is boszorkány? Nem az nem lehet, egy városban csak egy boszorkány van.

Remélte, hogy mielőbb ideérnek. Már nagyon fázott. És félt a vérfarkasoktól. Alsótömös nincs messze Brassótól. És a vérfarkasok nagyon ijesztőek voltak.

Most már megértette Blanka rémületét, hogy mit érezhetett mikor megtámadták a vámpírok.

Ahogy eszébe jutottak a vérfarkasok a hideg futkosott a hátán.

Eddigi életében azt hitte, hogy a legnagyobb veszélyt a cukrok, és a zsírok okozzák az embereknek. Hogy magas vérnyomást, és cukorbetegséget fog gyógyítani. Hogy ennek szenteli az életét, hogy tanítsa az embereket, hogyan éljenek egészségesen. És gyógyítja a panaszaikat. De már tudta, hogy ez lehetetlen. Nem tehet úgy, mintha nem tudná, amit tud. A vámpírok léteznek. A vérfarkasok is léteznek. És ő boszorkány lesz. Minél előbb annál jobb. Eddig tiltakozott ez a lehetőség ellen. Minden porcikájával tiltakozott. De most már tudta, hogy boszorkánynak kell lennie, hogy tehessen valamit az emberekért.

Az anyja persze meg fogja akadályozni a beavatást. Mert mindig is családcentrikus volt. Azt akarja, hogy Elzának is legyenek gyerekei. Azt hiszi, ha egy nőnek nem lehet gyereke, akkor nem is élhet teljes életet. De Elza sosem akart családot. Sem gyereket. Most már azt is tudta, mit akar. Az embereket valakinek meg kell védenie, és ő ebben segíthet.

Igen. A vérfarkasok nagyon veszélyesek. Ha megérkeznek az anyja boszorkány ismerősei, meg fogja kérni, hogy avassák be őt. Fegyvert akar ragadni, hogy megvédhesse magát és az embereket. Ehhez pedig meg kell tartani a beavatást, minél előbb!

Ekkor feltűntek a vámpírok.

Elől Oliver jött. Elza felismerte. Rohanni kezdett, hogy megszökjön előlük. Ha be lenne avatva, most szembe szállna velük.

 – Állj! - mondta Oliver, és nem szaladt a lány után. Nem akarta megijeszteni. - Elza állj már meg! - mondta kedves hangon.

Abból, ahogy a lány reagált tudta, hogy nem rá számított. Nem tudta mit mondott neki az anyja, hogy ki jön érte, de ha találkozik vele, számon fogja kérni. De még mennyire, hogy számon kéri. Nem is túl finoman! Minek nehezíti így meg az ő dolgát? Még csak az hiányzik, hogy egy lázadó kamasz boszorkány is a nyakán legyen, aki minden erejével megnehezíti az amúgy sem egyszerű helyzetét.

 – Szólnál légy szíves a barátnődnek, hogy jöjjön vissza? - kérdezte Oliver a hátán kuporgó Blankától.

Erre Elza megtorpant.

 – Elza… - kezdte Blanka, de nem tudta mit is mondjon – Gyere ide, kérlek. Nem fognak bántani… - ekkor Blanka előtt felrémlett a kép, ahogy Szilveszter átvágta szőke rajongója csuklóját, és ivott a véréből. Szilveszterre nézet és halkan hozzá tette - Azt hiszem.

Elza biztos volt benne, hogy a barátait elrabolták a vámpírok. Nem akarta bajba sodorni őket. Tudta, hogy csak húznia kell az időt, mielőtt ideérnek a boszorkányok, akiket az anyja küldött utánuk. Legyűrte félelmét.

 – Nem vettem észre, hogy ti is itt vagytok. - mondta Elza. - Mit kerestek itt? Nem anyám egyik barátjánál vagytok?

 – De igen - mondta Oliver - Úgy tűnik, most annak tekint engem. Rám bízott titeket.

 – Na persze - mondta halkan, és várta az érkező boszorkányokat. De nem akarta kockára tenni a barátai életét. Legyűrte félelmét, és hagyta, hogy azt tegyék, amit akarnak.

Síruhát adtak rá. És felkerült egy vámpír hátára. Eddig észre sem vette, hogy mennyire átfázott.

Oliver észrevette, hogy Elza mennyire reszket. És ez nem csak a hidegtől van. Ez nem lesz így jó. Remélte, hogy ha már arról nem tud, hogy ő jön érte, legalább azt tudja, hogy újabb szövetséget kötöttek. Remélhetőleg csak az a baja, hogy nehéz megbízni abban, akiről egész életedben azt mondják ellenség.

Elza Nóra hátáról megfigyelte barátait. Blanka jól volt, de Robi ájultan fityegett le egy vámpír hátáról. Nem akarta tudni, hogy mit tettek a vámpírok vele. Sem további problémát okozni a többieknek. Lenyelte feltörni kívánkozó vádjait, és dühét. Nem teheti kockára még inkább az életüket. Legjobb lesz, ha egy szót sem szól. Ha észre sem veszik jelenlétét. Majd akkor emeli fel hangját, ha már tehet is valamit. Csak avatnák be végre.

Addig megfigyeli ezeket a vámpírokat, kipuhatolja a gyenge pontjukat, s akkor levadássza őket.

Mert akik ezt tették Robival azok megérdemlik a halált. Feltűnt, hogy a nagydarab vámpír, kit Szilveszternek neveztek, gyanakodva méregeti őt. De nem szólt semmit.

Elindultak fel a Nagykőhavasra. Elzának eszébe jutott, mennyivel másabb volt a helyzet mikor legutóbb járt erre. Nyár volt, és meleg. Barátokkal jöttek. Nagyon tetszett neki akkor ez a táj. De most nem érdekelte sem a régi Magyar határ, sem a táj, sem a hegycsúcsok, sem a vízesés szépsége. Most nem barátokkal volt, hanem ellenségekkel.

Ahogy a jeges tájon, a hegy fele indultak, egy jégtömb szilárdságú és hőmérsékletű vámpír hátán kuporogva, olyan volt az egész mintha a lelke is megfagyott volna a rémülettől. Csak arra figyelt, hogy ne vegyék észre mennyire meg van rémülve, és mennyire reszket. A nagy igyekezetben azt sem hallotta miről beszélnek.

 – Jobb lenne, ha az embereket letennénk valahol - mondta Erik.

 – Nem lehet. A háború elkezdődött, és míg fentről szét nem nézünk, nem tudhatjuk, hol vannak biztonságban. Fel kell menjünk, hogy üzenetet küldjünk. - mondta Oliver.

 – Üzenetet? Hogyan? Kinek?

 – Háború van, csapatra van szükségünk!

 – De elsüllyedünk a hóba mester. - szólt Nóra.

 – Felfele a fákon megyünk. A tetőn nincsenek fák, de ott majd felszerelünk hótalpakat.

 – Hótalpakat? - kérdezte Erik.

 – Csak én és Szilveszter. Kár lenne a fákért. Ti addig megvártok.

Közben megérkeztek a Hétlétrákhoz, ahol Elza megfigyelte a befagyott vízesést a sziklák között. A sziklahasadékban a létrák eltűntek a jég alatt. Mintha összeroppantotta volna őket a jég és a sziklák. Ő is így járna, ha csak egy rossz szót is merne szólni. A jeges kezek szétroppantanák.

A fákon ugrálva haladtak tovább.

 – Rossz előérzetem van. - súgta maga elé Blanka, aki Oliver hátán ült.

 – Szoktak álmaid lenni? - kérdezte Oliver, és Blankának fel sem tűnt, magától értetődő volt, hogy gondolat útján kommunikálnak.

 – Igen. És neked? - Kérdezett vissza, mert nem értette, mit akar Oliver.

 – A vámpírok nem alszanak. Volt olyan, hogy az, amit álmodtál, később megtörtént?

 – Hát amikor megtámadott Erik, - Blanka azon kapta magát, hogy így gondolat útján többet elmond. Valószínűleg ilyesmit szóban sosem vallott volna be, hogy megálmodja a jövőt. Akkora őrültségnek tűnt még a gondolat is. - azt előtte éjjel megálmodtam, persze nem ugyanúgy történt, de attól még úgy érzem, hogy az az volt.

 – Hm. Ez nagyon érdekes. Sőt, még érdekesebb, mint amire számítottam. Mikor jött a rossz érzésed? - kérdezte Oliver.

 – Hogy értsem?

 – Az előbb azt mondtad rossz előérzeted van, mikor kezdted érezni?

 – Amikor elindultunk a Tömös patak mentén.

 – Sietnünk kell - mondta hangosan Oliver.

Azzal elindultak felfele, egyik fenyőről a másikra ugrándozva. Fel a hegy teteje fele. Közben az ég elsötétedett eltűntek a csillagok, és a hold. Villám cikázott. Dörgött az ég.

 – Erik, Nóra itt várjatok meg. Maradjatok csendben és figyeljétek a tájat. Ha csak egy kis változást is észleltek azonnal hívtok engem.

 – Veronika, te vizsgáld meg a környéket, míg mi el vagyunk foglalva, és keress nekünk egy útvonalat, hogy merre biztonságos, ha elhagyjuk a szorost. Nézd meg, merre menjünk tovább! - aztán ismét az újoncokhoz fordult - Vigyázatok az emberekre a hátatokon, nehogy valamelyik leessen.

 – És aki nálad van mester? - kérdezte Nóra

 – Azt viszem magammal. Kapaszkodj erősen! - szólt hátra Blankának, kissé fenyegetően - Húzd be a szemedbe a sapkát és a kapucnit. Vihar készülődik, nehogy megfagyj a hátamon.

Alig pár ugrással már fent is voltak, az ezernyolcszáz méternél is magasabb, Nagykőhavas tetején, a tisztás szélén. Már lent is hó volt, de itt a fenyők derekáig is elért helyenként a szél fújta hórakás. A gyönyörű táj szépségét a süvítő szél töltötte be. A távoli települések látszottak.

Oliver leugrott a fenyőről közben két hatalmas ágat tört le és felkötötte a talpára hótalpnak. Szilveszter is hasonlóan tett.

 – Meg van már az üzenet? - kérdezte Szilveszter.

 – Meg. - Tovább indultak.

 – Rövid legyen, a vihar előtt végezzünk – mondta Szilveszter.

Hamarosan megálltak ötlépésnyire egymással szemben.

Blanka olyasmit érzett mintha egy tömeg közepében állna, ahol mindenki suttog, de nem tud elkapni egyetlen értelmes szót sem belőle. Ekkor Szilveszter összeszűkült szemmel az Oliverébe nézett. Szilveszter kitárta karjait, és a suttogás felerősödött. Olyan hangos lett, mint egy diszkó közepén a zene. Közben mintha Oliverből szél áramlana Szilveszter fele, úgy feszült neki a ruhája, és rángatta rajta. De Blanka még mindig nem értette a beszédet. A suttogás nagyon gyors és egybefolyó volt. És egyszerre jött mindenünnen, különböző hangon. És a hangok egyszerre beszéltek. Meglepettek voltak, és felháborodottak. Volt közöttük ijedt, és ellenszenves is. Ezt tökéletesen ki lehetett venni, és egymás között és Oliverrel is vitatkoztak. Aztán Oliver megszakította az adást.

 – Mennyünk innen! - mondta annyi indulattal a hangjában, hogy a fák a tisztás szélén megremegtek.

Elindultak vissza a többiekhez.

 – Mi volt ez? - kérdezte halkan Blanka. Nem akarta idegesíteni Olivert, de kíváncsi volt mi történt.

 – Idegesen kiabáltam és megremegett az erdő. - mondta egykedvűen Oliver.

Erik és Nóra közeledett közben hozzájuk.

 – Nem az, hanem a suttogás. Mi volt az? - kérdezte suttogva Blanka.

Szilveszter felkapta a fejét, és félszemével a lányt méregette, miközben a „hótalpakat” szedte le.

 – Majd máskor visszatérünk rá. - mondta Oliver gondolat útján Blankának. Közben jelzett Szilveszternek, hogy hagyja a témát.

 – Lent a szorosban, ahonnan jöttünk, farkasok vannak. De ha lerázzuk őket abba az irányba, később biztonságosabb, mint a többi lehetőség… - mondta tárgyilagos hangon Veronika.

Oliver és Szilveszter összenéztek.

 – Első világháború Berlin? - kérdezte Szilveszter.

 – Az nem lesz jó, erdő között vagyunk. Legyen Prága.

 – De ezek kezdők. S mi lesz az emberekkel.

 – Hát akkor védjük egymás hátát.

Közben Robi ébredezni kezdett Erik vállán, a farkasüvöltés hallatán.

 – Ez egy tánc! - fordult tanítványaihoz Oliver - Ahol én vezetek, és Szilveszter! Úgy mozogtok, ahogy mi! És ne felejtsétek el, amit tanítottam. És azt sem, hogy a farkasok gondolatban épp olyan jól kommunikálnak maguk között, mint én veletek. Kaptok egy-egy kardot. Azokat a sebzett farkasokat, akiket elétek dobunk, megölitek.

Veronika egykedvűen várta a parancsot. Oliver észrevette és rámosolygott:

 – Veronika miután beértünk, te az erdőt figyeled a nyilaiddal, hogy minél kevesebben jussanak el hozzánk. Addig kövesd a koreográfiánkat.

Erik hátra szólt, a már ébren lévő Robihoz:

 – Kapaszkodj, ahogy bírsz! Úgy tűnik, háborúba megyünk.

Oliver észrevette Elza zavarát, és félelmét, és hogy úgy néz ki, mint aki nem fogja fel, mi folyik körülötte. Gondolatban oda szolt hozzá:

 – Ne félj te lány. Visszajuttatlak anyádhoz. Megígérem. De most kapaszkodj, mert háborúba megyünk, a vérfarkasok ellen. - Elza erre felkapta a fejét és rémülten és bizonytalanul Oliver szemébe nézett.

 – Amíg élünk vigyázunk rátok, mert kell a szövetség a boszorkányokkal. És ez az ára. Megígértem anyádnak. Visszajuttatlak hozzá.

Oliver elkapta Nóra kezét, aki hátán Elza kapaszkodott és rákiáltott szinte tökéletesen egyszerre Szilveszterrel, aki Erik kezét fogta meg.:

 – Ugrás! - és rántották maguk után az újoncokat. A meredek hegy erdősségéből a hegy előtti tisztásra. A levegőbe elengedték az újoncok kezét és kivonták kardjukat.

A feléjük közeledő vérfarkas csapat közepére ugrottak. Az öreg képzett farkasok mindig elől mennek a csatába. Így a hátuk mögé kerültek, háttal nekik. Amint földet értek Oliver és Szilveszter lendítette kardját. Farkas fejek hullottak az előttük lévők közül. És már ugrottak is tovább. Csak pár pillanattal maradt le mögöttük Veronika, és az ő kezéből is egy farkas fej esett ki.

 – Újszülöttek - állapította meg Veronika.

A gyávább kezdő farkasok, megijedtek és hátrább húzódtak. De a kard ismét meglendült. És újabb fejek hullottak.

 – Ugrás - kiáltották ismét. Mielőtt az erősebb farkasok, akiket átugrottak, felocsúdtak volna. Már a vérfarkas csapat mögé értek. Fordulás, vágás. Ismét Három farkas fej gurult.

Oliver összegezte a maradék falkát:

 – A tisztáson öt öreg, és legalább két tucat újszülött - mondta Oliver. Hogy az erdőben újszülöttek vannak-e, azt nem tudták megállapítani.

 – Négy közeledik az erdőből, kétoldalt. - tette hozzá Szilveszter, mint egy figyelmeztetésként Veronikának, de mielőtt befejezte volna, már suhogott a nyílvessző.

Szembefordultak a meglepődött farkascsordával. A képzett harcosok így a legtávolabb kerültek. Az újszülött vérfarkasok teljesen össze voltak zavarodva. Topogtak egy helyben, mint akik nem tudják eldönteni, támadjanak vagy elrohanjanak. A pánik összezavarta őket, és akadályozták az erőseket a mozgásban. Megbomlott az egység köztük.

A vámpírok nem tétlenkedtek. Ki kell használni zavarukat. Az újszülöttek gyengék, ők meg kevesen vannak. Oliver tudta, hogy a tanítványaira nem lehet számítani a csatában. Semmilyen harci kiképzést nem kaptak még. Csak hátráltatják őket, mint ahogy a hátukon kuporgó emberek is. Hárman vannak több tucat vérfarkas ellen, akik többsége kezdő ugyan, de sokan vannak.

Oliver és Szilveszter a hátuk mögé nyomták Nórát és Eriket.

 – Végezzetek azzal, akik a hátunk mögé kerülnek. - adta ki a parancsot Oliver gondolat útján.

Blanka érezte amint Oliver átváltozik. Megborzongott félelmében. Eddig nem érezte, hogy félne Olivertől. De most egy véreres szörnyeteg hátán volt, aki legkevésbé sem hasonlított egy emberre. Érezte, hogy Oliver amúgy is keskeny dereka, még keskenyebb lesz és megnyúlik. Háta kissé meggörbül. Tudta, arca eltorzul és szemfogai hegyes késekként állnak ki szájából. Undorodott ettől a lénytől. De erőt vett magán, ahogy a többiek is. Hátra nézett.

Jobboldalt hátul látta Elza rémült tekintetét, Nóra hátán. Mikor a vámpírlány átváltozott. Elza úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban elengedné Nórát, és leugorhat a rém hátáról, hogy inkább meghaljon a vérfarkasok által, mint belekapaszkodjon, és rábízza életét egy vámpírra. Blanka nem mert odaszólni neki, de erőt vett magán bátorítólag, hang nélkül súgta neki:

 – Nyugi. Nem lesz semmi gond!

Elza mintha egy picit ettől összeszedte volna magát. Blanka példamutatásképpen szorosabban átölelte Oliver nyakát.

 – Meg fognak védeni! - formálta újra a szavakat Elza fele. Aztán behunyta a szemét, és összeszorította száját. Remélte, hogy igazat mondott.

A vámpírok vicsorogtak. Hangjuk vérfagyasztó volt. A vérfarkasok teljes fogsorukat és rézszínű fogínyüket mutatva, morogva közeledtek. Az öreg, kicsit nagyobb és erősebb vérfarkasok igyekeztek előre törni.

Oliver a szélső újszülött farkast elkapta. Egy kisebb tőrt döfött a nyakába, majd oda dobta Eriknek kivégzésre. Így Eriknek már volt egy kisebb tőrje, amivel harcolhatott. Büszkeség öntötte el, még így harc közben is, hogy lám a mester mégis megbízik benne annyira, hogy neki adja egyik fegyverét.

A túlsó szélen Szilveszter egy farkast a lábánál fogva dobott hátra, hogy nyekkent mikor földet ért Nóra előtt. Az újoncok gyorsan cselekedtek. Mielőtt a farkasok felocsúdhattak volna, levágták fejüket.

A hosszú kardok suhogtak Oliver és Szilveszter kezében. Veronika ezüst hegyű nyilakat használt. A találatai pontosak voltak. Így minden nyílsuhogás után egy farkas összecsuklott. Majd szívébe egy újabb nyíl csapódott és elporladt.

Az újszülött farkasok összezavarodva indultak egyikük fele, majd megtorpanva néztek a másikra.

Erik és Nóra jól összedolgoztak. Nóra lefogta, Erik a pengével elvágta a torkukat.

Szilveszter két, hosszú kétkezes kardot forgatva legelöl állt a vérfarkasokkal szemben, akik az alkalmat lesték, hogy nekiugorjanak. A farkas ugrott. Rosszkor. Ez végzetes hiba volt számára.

Oliver Szilvesztertől kicsit jobbra, a többiekhez közelebb, a gyémántokkal és más ékkövekkel díszített sárkányos kétkezes hosszú kardjával harcolt. Közben a társait is figyelte, hogy minél jobban összehangolja a csapatot, hogy parancsokat osztogathasson nekik, ha szükséges. Hogy a harc hevületében is megvédjék egymást. Egy vérfarkas kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségét, a torka fele ugrott. Oliver az utolsó pillanatban észrevette. Villámgyorsan letérdelt és feltartotta kardját. Kettéhasítva ezzel a farkas testét. De közben a többi farkas is közelebb merészkedett hozzá. Oliver nem tétlenkedett. Azonnal talpra ugrott és lendületből lecsapta a legközelebbi farkas fejét. A többiek ettől hátrább húzódtak.

Közben Veronika az erdőben közeledő farkasokat figyelte. Az újoncok mögött állt. A farkasok a fák között lopakodva próbáltak a hátuk mögé kerülni. Megfeszítette az íjat. Az alkalmat leste, hogy elengedje, de a fák útban voltak. Lassan már teljesen hátat fordított Olivernek mikor a nyílvesszőt elengedte. A farkasok kezdték körbevenni őket.

Szilveszter és Oliver gyors mozdulatokkal kaszabolta, a feléjük közeledő farkasokat. Szilveszter volt az erősebb közülük, hiszen ő embervéren élt. Néhány farkast fél kézzel dobott hátra kivégzésre, az újoncoknak. Ugyanehhez a művelethez Olivernek két kézre volt szüksége, de a kardot egyforma gyorsan forgatták.

Az öreg farkasok utat törtek maguknak két oldalt, hogy az újonc vámpírok fele ugorjanak.

Az erdőből kirontó farkasok a hátuk mögött voltak. Veronika lőtt. Talált. De a találat nem volt halálos. A farkasok közeledtek. Újabb nyílvessző suhant. Ismét talált. Egy vérfarkas elbukott, de a többiek nem lassítottak. Újabb suhogás. Nem volt halálos találat. A vérfarkasok már csak hét lépésnyire voltak, mikor Veronika az elsőket kővé dermesztette. Csak ötöt tudott kővé dermeszteni egy rövid időre, s azok lassan mind ott sorakoztak vele szemben egymás mellett.

A vámpírokat tejesen körülvették a vérfarkasok. Az egyik egész közel ért. Ugrott. Egyenesen Erik fejét vette célba. A levegőben térítette el céljától Oliver hosszú kardja. Egy másik, hátulról Nórának ugrott azonos időben. De őt Veronika nyílvesszője azonnal semlegessé tette. Csak a pora jutott el Nórához.

Olivert Erik megvédése érdekében tett mozdulata, kimozdította a helyzetéből. A farkasoknak sikerült elsodorniuk. Távolabb került társaitól. Oldalra esett, a farkasok szoros gyűrűt fontak köré. Oliverre vetették magukat. Oliver hátra hajolt, mint egy limbó táncos. Egyik kezével megtámasztotta magát a földön. Így védve az embert.

Blanka háta súrolta a földet, de szemét még mindig becsukva tartotta, és talán, életében először imádkozott.

Oliver másik kezével a farkasok fele lendítette kardját, és pár farkast sikerült is megsebeznie.

Szilveszter üvöltése kíséretében, egy farkas repült Oliver felé, végig súrolva testét, és leseperve róla jó néhány farkast. Oliver tudhatott az érkezéséről, mert még a farkas érkezése előtt a kardot maga mellé tette. Amint leseperte róla a vérfarkasokat, egy dobó késsel a Nórára támadó vérfarkassal végzett. Majd talpra ugrott, kezében a kardjával. Ismét Szilveszter mellett harcolt, kaszabolva a farkas fejeket.

De a farkasok egyre szűkebb körbe fogták őket. Már nem volt hely, hova hátradobni a sebzett vérfarkasokat. Nóra és Erik alig egy lépés távolságban voltak Szilveszter és Oliver mögött. Veronika meg mögöttük, két egyenes élű rövid cifra kardal a kezében. A kardforgatás nem volt az erőssége, de jól boldogult vele. És remekül védte magát és az újoncokat. Szerencsére erről az oldalról többnyire csak első csatás újszülöttek támadtak. Időnként néhány farkast kővé fagyasztott.

Szilveszter bal kézzel lábától fogva meglóbálta a legközelebbi újszülött farkast. Majd a többiek fele dobta, hogy minél nagyobb mozgásteret biztosítson magának és a csapatnak. Amint nagyobb lett a kör lecsapott egy farkas fejet kardjával, aki oldalról settenkedett felé. Egy farkasnak mégis sikerült a hátára ugornia. De Szilveszter bukfencezett egyet előre. A farkas a lendülettől felemelkedett a levegőbe, és mielőtt lebucskázhatott volna róla, Szilveszter a saját feje fölé szúrt. És vágott. A farkas a lába elé esett le.

Oliver elkapta egy Szilveszter fele igyekvő farkas farkát. Egy nagyobb csoport közé dobta. De az ő ereje nem volt akkora, mint Szilveszteré, és csak kisebb kör keletkezett körülötte. De eltalált egy öregebb farkast is. Aki gurult a földön. Már nem sok öregebb volt a farkasok között. Már pedig valaki adja a parancsot az újszülötteknek. Oliver a csata eleje óta figyelte, hogy melyikük lehet a parancsnok, de nem tudott rájönni. Próbát kell tennie, nem tudja melyik az öregebb, de végezni kell vele. Akkor van esélyük. Egy öregebb után ugrott. Rá vetette magát. És szúrt. Majd talpra ugrott a porrá váló tetemről. Egy újabb farkas fejet csapott le. A mozdulat folytatásaképpen előre lendült, és a közelében lévő farkasok fele sújtott a kardjával. Azok félreugrottak, de sikerült megsebeznie két farkast.

Az egyik farkas hátulról ugrott Oliver fele, és a földre tiporta. Egy másik pedig oldalról ugrott, szinte ugyanabban az időben. De Veronika a semmiből ott termett Oliver háta mögött. Két kardját felemelte, az ugró farkassal szembe. Már csak egy rövid nyüszítés hallatszott.

Oliver talpra ugrott. De a farkasnak közben sikerült fogaival kirántani kezéből a kardot. Oliver egy bal horoggal a földre küldte azt. Amint elterült a földön, Nóra átharapta a torkát. A kard pedig visszakerült Oliver kezébe.

Az erdőből újabb farkasok rohantak elő. És újabb csoportok közeledtének szagát hozta a szél.

Szilveszter két kardal kaszabolta a csoportosan érkező újszülötteket. És az újonc vámpírokat védte amennyire tudta. Kardjait belemélyesztette a közelebbiek testébe. Tudta, hogy ettől nem halnak meg, csak ha levágja fejüket, vagy szíven szúrja őket. De most nem volt idő a pontosan kimért találatokra. És a sérült farkasokkal könnyebb elbánni. Ráadásul útját állják az egészségeseknek.

Veronika Olivernek háttal harcolt. Kővé fagyasztotta, vagy két kardjával igyekezett távol tartani őket.

Olivert egyszerre támadta több farkas is. Elhajolt az egyik öreg farkas elől, miközben végigszántotta annak gyomrát kardjával. A penge bizonyára a vérfarkas szívét is érte, mert az hamarosan elporladt. De eközben egy öreg farkas olyan erővel ugrott neki, hogy felbucskázott. Oliver gurult a földön. De fél kézzel megtámasztotta magát, hogy a háta ne érje a földet. Vigyázott, hogy Blankát nehogy agyonnyomja. A vérfarkas olyan szemekkel meredt rá, hogy kétség nem fért hozzá, bosszút akar. Az előbb Oliver által megölt öreg farkas biztosan, a párja volt.

Közben az erdőből újabb farkasok jöttek. Hátulról Veronika felől támadtak.

Oliver az öreg farkassal küzdött, miközben több újszülött rávicsorgott. Tudta, hogy ezt a csatát elvesztették. Körül fogták őket. És a farkasok még mindig túlerőben vannak. Nem fogynak, hanem egyre többen jönnek az erdőből.

Szilveszterre négy farkas vicsorgott, és ezek közül egy öreg. Alig villant a kard pengéje máris lerepült egyik újszülött feje. De közben egy másik beleharapott Szilveszter karjába. A karja tehetetlenül lógott, ahogy a farkas rángatta, és a kardja messze mellette hevert. Másik ingujjból kicsúszó kis penge elvágta a karját marcangoló farkas torkát. Szilveszter a földön heverő hosszú kardjáért nyúlt. De egy öreg farkas földre terítette. A nyílvessző suhogása hallatszott a levegőben, mely a Szilvesztert támadó farkas szíve fele repült. De a farkas félreugrott, és a nyílhegy egy fába fúródott. Amint lekerült róla a farkas Szilveszter talpra szökkent és szúrt. Nem talált. A farkas félre ugrott. És mint egy jól összehangolt mozgás, egy másik oldalról beleharapott az előre lendülő karjába.

Veronika mellett szaporodtak a kővé meredt farkasok. Köztük két öreg farkas is volt. Veronika ismét lőtt, és most eltalálta ugyan a Szilveszterre támadó farkast, de csak a lába sérült meg. A vérfarkas felüvöltve elengedte Szilveszter karját. Szilveszter bosszús arccal, levágta a vérfarkas fejét.

Tudták, menekülni kell. Az erdőből jövő utolsó két farkas is kiért a tisztásra. Róluk nem lehetett tudni, hogy mennyire tapasztaltak. Egyenesen Oliver fele haladtak.

 – Rázzuk le őket! - Kiáltott Veronika.

 – Szilveszter vidd ki innen a tanítványaimat. Fedezlek! - adta ki a parancsot gondolat útján Oliver.

Oliver a farkasok tömege fele rohant magára vonva a figyelmet. Közben dobókésekkel leszedett két Szilveszter közeli újszülött farkast.

 – Tereljük el a figyelmet, hogy Szilveszter elvigye az újoncokat! - Adta ki a parancsot Oliver Veronikának, gondolat útján.

Szilveszter felkapta a földön heverő kardját. A két hosszú kard a karja meghosszabbításaként mozgott. A farkasok fele csapott. Megsebezte az egyik öreg farkas lábát. A többiek hátra húzódtak. Szembe rohant velük. Gyors mozdulattal eltette kardjait. Elkapta Erik és Nóra kezét. Úgy húzta maga után őket.

 – Maradjatok szorosan mellettem! - mondta, és elengedte karjukat. A következő pillanatban már maga előtt suhogtatta kardjait. Szúrt. Megragadva ismét kezüket, és teljes erejéből rohant.

Két farkas került eléjük. Elengedte az újoncokat. Az egyik farkas fele dobta az ingujjból kicsúszó dobócsillagot. A farkas félrekapta fejét, de az így is levágta fél fülét. Ettől mintha megriadtak volna elrohantak, vissza a társaikhoz. Szilveszter az újoncokra kiáltott:

 – Kövessetek! Egy féllépésnyire se maradjatok le! - közben lefejezte az eléjük ugró utolsó farkast. Rohantak. Sikerült lerázniuk a farkasokat. Nem követték őket.

Veronika Szilveszter magas alakja után nézett. Széles vállait nem rejtette el a farkastömeg. Félhangosan tizennyolcadik századi imát mormolt értük és Oliver mellé ugrott. Hátulról leszúrta az egyik támadót.

Olivert körbevették a farkasok. Ezen az sem változtatott, hogy most már Veronika is ott volt a körben. Embert próbáló küzdelem volt. Oliver kardja követhetetlen gyorsasággal cikázott a farkasok között. És ontotta a vérüket.

Négy farkas vicsorgott rájuk, kevesebb, mint egy lépés távolságból kővé meredve. Köztük pedig öt nagyon is élő. Nem tart sokáig ez az állapot. Veronika egyre kevesebb ideig tudta tartani kővé válva őket.

 – Futás! - Adta ki a parancsot újra gondolat útján, Oliver Veronikának. Miközben közös erővel végeztek egy újabb farkassal, és sikerült távolra tolni a másikat. - én majd elvonom a figyelmüket. - Menekülj!

Veronika, Oliver segítségével hatalmasat ugrott. Kikerült a farkasok gyűrűjéből. De egy farkas rávetette magát amint földet ért. Veronika kővé meresztette a farkast. A vérfarkas egyik első mancsa a nyakán nehezedett, másik a vállán. Hátsó lába a két combján. Túl nehéz volt, nem tudott kimászni alóla. Előhúzta a tőrjét, hogy elvágja a kővé vált farkas torkát, amint megszünteti a kővé válást. De az időzítés rosszul sikerült. A farkas beleharapott bal vállába. Ekkorra már kezében volt a tőr. Nem habozott. Átvágta a torkát és már rohant is abba az irányba ahol Szilveszter eltűnt az újoncokkal. Követve a parancsot. A farkasok nem követték.