20. Szabadulás napja

Krisztina értesíteni akarta Olivert, hogy a vérfarkasok tudnak nappal utazni, de semmilyen módot nem talált, amivel ezt megteheti.

Ismét próbálta hívni a lányát, de nem sikerült. Elza mobilja még mindig ki volt kapcsolva. Csak remélni tudta, hogy jól van, és ma este találkoznak a Szent Anna tónál.

Csalódottan felsóhajtott. Félre kell tenni ezt a problémát. Feladata van, és arra kell figyelnie!

Még napközben Bálványosra kell érjenek, hogy találkozzanak a Kézdi környéki, Brassó környéki és Kovászna környéki csapatokkal. Felkérte a boszorkányokat, hogy erre a találkozóra hozzák magukkal azokat a boszorkányjelölt embereket is, akik részt vehetnének a háborúban.

 – Krisztina! - Szólította meg, Szidónia - Tudom miben egyeztünk meg a Berethalmi eset előtt, és belátom, hogy tévedtem. Mindennek ellenére, én vagyok itt az egyetlen tanácsos, akinek a vezetésére a boszorkányok várnak, és egyben a legképzettebb harcos is. Korom, és tapasztalatlanságom ellenére, én vagyok az egyetlen, akire minden boszorkány hallgat…

 – De Szidónia, - szólt közbe Krisztina türelmetlenül, látva, hogy milyen irányba tart a beszélgetés - most nem harcolhatunk vámpírok ellen, még akkor sem, ha nyomós okod van rá hogy..

 – Ide figyelj Krisztina! - vágott a szavába most Szidónia is - Én belátom, hogy igazad van. Háborúban állunk a vérfarkasokkal. Tudom, hogy most jelenleg nem harcolhatunk személyes ügyek miatt a vámpírokkal. Most itt egy tanácsosra van szükség. Ezt be kell látnod! Én az vagyok! Egy tanácsos össze tudja fogni a boszorkányokat egy közös ügyért. És ez nem te vagy. Sok boszorkány azért nem követ téged, mert várják a tanács parancsát. Jelenleg a tanács én vagyok! Bármi legyen is a te vagy a többiek véleménye. Nem tudom mi történt a többi tanácsossal, de átveszem az irányítást.

 – Értem.

 – Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség rád. Ne vedd személyesen, vagy ilyesmi. Én értékelem az erőfeszítéseidet, meg minden. Csak mostantól én vagyok a főnök!

 – Rendben van - mondta Krisztina, és bár tudta, hogy egy tanácsost szívesebben követnének a boszorkányok, csalódott volt.

Szidónia látta Krisztina csalódottságát. Tisztában volt vele, hogy a csapatok és találkozók megszervezésében mekkora szerepe volt. És egyben örült is neki, hogy így egy megszervezett népes hadsereg élére állhat, anélkül, hogy bármit is tett volna ennek létrejötte érdekében. Azt viszont túl leereszkedőnek, méltóságán alulinak érezte volna, hogy ezért köszönetet mondjon. Úgy érezte, hogy neki, mint tanácsosnak, ennyi járt is. De azt is tudta, hogy ő, mint ennek a boszorkánynemzetnek a jelenlegi feje mégis ki kell fejezze, hogy értékeli azokat, akik érte erőfeszítéseket tesznek. Így egy amolyan mondvacsinált titulussal intézte el a dolgot:

 – Szeretném, ha továbbra is ilyen elkötelezett erőfeszítéseket tennél, és segítenél a hadjáratokban, természetesen a parancsaimnak megfelelően. Ezért megteszlek helyettesemmé. - lekezelő legyintéssel elfordult Krisztinától, majd hozzátette - És most, ha megbocsájtasz, rengeteg dolgom van. Ki kell küldenem a tanács parancsait a boszorkányoknak.

Krisztina nem kérdezte, hogy ez mit jelent. A boszorkány társadalomban soha nem voltak helyettesek. Mindenki azon a poszton volt amin, és minden boszorkány, alapvetően egyedül dolgozott. Voltak ugyan olyanok, akik azonos ügyön dolgoznak, mint ahogy az emberek világában az ügyész és az ügyvéd, de nem állíthatjuk, hogy egy csapatban lennének.

Pár perc múlva minden boszorkány megkapta, Szidónia hivatalos üzenetét, ami egyben háborús behívó is volt:

„A vérfarkasok kamionok segítségével bejöttek Európába. Erdélyben megkezdődtek a harcok. Minden boszorkány legyen harci készültségben. A harctérhez közeli boszorkányok szervezzenek csapatokat. Ezeken a területeken a beavatások nem vonnak büntetést maguk után! A vámpírokkal megkezdtük a tárgyalásokat az együttműködésre. Továbbá Krisztinát, Marosvásárhelyi boszorkányt, a tanács egyetlen jelenleg elérhető tagjának, Szidóniának helyettesének neveztük ki.”

Hamarosan minden boszorkány megkapta az üzenetet. Krisztina úgy érezte mondania kell valamit:

 – Köszönöm.

 – Nos, mostantól a helyettesem vagy - mondta Szidónia, és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést. Arra egy pillanatig sem gondolt, hogy ennek a kijelentésének bármilyen következménye is lenne, hiszen szándékai szerint meg fogja nyerni ezt a háborút. Azután, ünnepeltetni fogja magát, hogy mindenki a győztes hadvezérként emlegesse, ne úgy, mint egy boszorkányt, aki elárulta népét egy vámpírnak.

Szidónia vezetésével végre seprűre szálltak és elindultak.

Félelmetes látvány, ahogy száz boszorkány repül egyszerre. Főleg ha tudod, hogy milyen varázslatokra képesek. A levegő szinte szikrázott utánuk, mintha seprűjük nyomot hagyott volna a levegőben.

Már közel jártak Bálványoshoz mikor feltűntek a teherkocsik. Harminc ugyanolyan típusú teherkocsi, amilyent a vérfarkasok használtak. Ugyanazzal a már ismert emblémával.

 – Úr Isten- jajdult fel az egyik boszorkány - vajon hányan lehetnek bennük?

 – Hány vérfarkas fér el egy teherkocsiban? Ötven vagy több? - suttogott ijedten, egy másik boszorkány az előbbivel egy időben.

 – Törjük fel és öljük meg őket - adta ki a parancsot Szidónia - Nem védekezhetnek! Nappal van!

Krisztina egyetértően bólogatott.

Szidónia szembefordult a teherkocsival, mint aki egyedül is képes felvenni velük a harcot. De a boszorkányok készen álltak, hogy kövessék őt. Szidónia kezéből szikrák pattantak ki, mintha hegesztő pisztolyt tartana.

A kamion tetején megmozdult valami. Egy kamera.

 – Látnak minket! - szólt Szidónia

 – Figyelnek minket - mondta Krisztina Szidóniával egyidejűleg.

A kamion tetején felnyílt egy ajtó. Majd hosszúkás tárgyak csúsztak elő a felnyílt lappantyú alól.

 – Úr isten! - kiáltott egy rémült boszorkány jobb oldalt, aki látta mik azok.

 – Géppuskák! - kiáltott egy másik, ugyanonnan.

Szidóniának nem volt ideje válaszolni. Sem parancsot adni. A vérfarkasok abban a pillanatban tüzet nyitottak rájuk.

A boszorkányok meglepetésükben hátrálni kezdtek.

Pillanatok alatt kitört a káosz.

A vámpírok kiszabadultak zárkájukból. A pince végébe felhalmozott fegyverekhez mentek, hogy megkeressék köztük a sajátjukat.

Oliver kissé megnyugodott, mikor fegyverzetét magán tudta. Ennek ellenére tartott tőle, hogy éhsége türelmetlenné teszi, és ez veszélybe sodorja mindnyájukat. Fokozott odafigyelésre biztatta magát, és gondolatban megkérte Szilvesztert, hogy ha úgy látja képtelen a vezetésre, vegye át az irányítást.

Amíg a vámpírok a fegyvereiket kutatták, a pincében lévő éhes és kimerült boszorkányok egymás segítségére siettek. Sokuk nem tudott lábra sem állni és a másik támogatására szorult. Félig át voltak fagyva, egy részük nem tudta mozgatni végtagjait, és lázasan reszkettek. Tudták, vagy legalábbis remélték, hogy hamarosan kijutnak, meleg ruhákat vesznek fel, és meleg ételt esznek. Ez reményt és erőt adott nekik.

Magda Oliver elé lépett és kezet nyújtott neki. Majd a körülményekhez képest határozott hangon azt mondta:

 – Legyetek készenlétbe. Egy teherkocsival be fogok tolatni a pinceajtón - a szemközti falra mutatott- az az árnyékosabb oldal. Arra számítok, hogy ott fogtok várni rám - mondta a fénycsóva irányát tanulmányozva a padlón.

Tíz boszorkány tudott járni a pincében. Hatan támogatásra szorultak, és ketten ájultak voltak. De valamilyen varázslat, vagy lelkierő folytán, mind határozottak és bizakodóak voltak, mint akik a földet is ki tudják fordítani a sarkából. Egymást segítve kitámolyogtak a pinceajtón.

A pincében maradottak, ugyanúgy, mint akik most kiléptek, tudták, csak az a boszorkány tud elvezetni egy kamiont, aki legalább járni képes.

Hamarosan felzúgott egy motor.

A vámpírok füleltek:

 – Egy - mondta Szilveszter - Egyet elindítottak. Abban mindannyian elmenekülhetnek.

A vámpírok idegesen járkáltak fel-alá a pincében.

 – Mi lesz, ha átvernek a boszorkányok? - tették fel maguknak újra és újra a kérdést. - Mi lesz, ha lelépnek a vérfarkasok teherautóival és vissza sem néznek?

 – Mi lesz, ha itt hagynak minket? - mondta ki hangosan Borisz.

 – Hogy fogjuk felvenni a harcot annyi vérfarkassal? - Tette fel a kérdést valaki Viktor csapatából, de senki nem tudta a választ.

A vérfarkasok, a kastélyból, tüzet nyitottak a boszorkányokra.

A vámpírok a hallásukra hagyatkozva próbálták kitalálni mi zajlik odakint.

A puskaropogás hangja szinte teljesen elnyomta a felbőgött motorok zaját. Ekkor egy éles visítás szelte át a morajt.

Biztosan megsérült valaki. Talán meg is halt. De ki?

A teherautók elindultak. Fékcsikorgás és a felbőgött motorok zaja visszhangzott. A vámpírok feszültsége egyre nőtt. Mozdulatlan merevségükben tombolt a tehetetlenség indulata.:

 – Itt fognak hagyni minket! - jegyezte meg valaki, Viktor csapatából.

Ebben a pillanatban tisztán hallatszott, ahogy az első teherautó a kerítés irányába elindul. Pillanatokon belül áttörte a bezárt kerítést, és elhajtott.

 – Az első már el is ment - mondta Viktor katonái közül egy másik, és úgy nézett Oliverre, mint aki még nem döntött most támadjon rá, vagy még hallgatózzon.

Újabb fékcsikorgás. Egy teherautó megcsúszott. Csattanás. Puskaropogás. Fékcsikorgás. És a második teherautó is elhajtott.

Szilveszter mérgesen bele öklözött a falba. A kastély fölöttük megremegett.

 – Gyerünk! - kiáltott kint egy női hang. - azt bentről nem lehetett eldönteni boszorkány vagy vérfarkasimádó, csak azt, hogy a hang kintről jön. - Dobd azt ide!

 – Menj át a másikhoz!

 – Vigyáz ott a hátad mögött!

Felbőgött egy motor. Kerekek csúsztak a jeges havon. Elhajtott.

Oliver leült a fal mellett a földre. Pont olyan feszült volt, mint a többiek a pincében. Figyelte, ahogy egyik teherautó a másik után kihajt az udvarból. Ők itt tehetetlenek voltak. Körbe nézett. Társai, csakúgy, mint ő a fegyver markolatát szorongatták. Ráadásul éhes volt.

Igen, a fegyvereik megvannak. Tudta Magda igazat mondott, amikor beszélt vele. Akkor vissza akart jönni értük. De kint lőnek rájuk. Még most is vissza akar jönni? Meggondolhatta magát. Vagy meg is halhatott.

 – Nem jönnek értünk - jegyezte meg valaki félelemmel vegyes feszült hangon. - Itt fognak hagyni! Már négy kamion elment.

Szilveszter olyan ideges volt, hogy a vérerek kiültek a homlokára, mint Olivernek, csak egyre hangosabban is vette a levegőt. Fújtatott és fel-le járkált.

Ez így nem lesz jó, gondolta Oliver. Hiszen arra számított, hogy ha az éhség miatt elveszti a fejét, akkor Szilveszter a segítségére lesz. De úgy tűnik ő már túl ideges ahhoz, hogy ezt megtegye.

De nem Szilveszter volt az egyetlen. Mind hasonló lelkiállapotban voltak.

 – A fegyvereink legalább megvannak - jegyezte meg Oliver, biztatni próbálva társait - Ne feledjétek el, hogy jobb esélyeink vannak, mint a rácsok mögött. - De tudta, hogy ez közel sem lesz elég. Körbe vannak véve két falka vérfarkassal. Azok több százan is lehetnek.

Szilveszter ismét lesújtott öklével, a kőfalra. Azon egy vékony repedés keletkezett.

Ebben a pillanatban egy újabb kamion hagyta el az udvart.

Újabb visítás törte át a puskaropogás hangját. Éles fékcsikorgás. Gumikerekek durrantak szét. Hatalmas csattanás. Fém nyikorgása. Felborult, oldalán guruló kamion csattanásai a jégen. Élesen visító fém szikrázása. Majd egy hatalmas robbanás.

Pillanatnyi teljes csend.

Újra belekezdtek a géppuskák.

 – Az Istenit! - dühöngött Borisz - így már biztos nem jönnek értünk! Öt elment, és egy felrobbant.

 – Az már hat - mondta lemondóan Veronika - hány boszorkány lehet képes vezetni?

 – Max tíz - válaszolt Borisz

Szilveszter újabb dühkitörését, és újabb ökölcsapását Oliver keze fogta fel:

 – Ránk döntöd az épületet! Mind megégünk a napfényben!

Szilveszter nem válaszolt csak fújtatott, mint egy megvadult vadkan. Mostanra már csak szeme körül volt emberformája. De a többi pincébe szorult vámpír sem nézett ki jól.

Az állandó puskaropogás csak növelte a feszültséget.

Nem tudhatták, hány boszorkány él még, és azok közül hányan tudnak járni és vezetni. De ha minderre képesek is, vajon még eszükbe jutnak-e a pincébe szorult vámpírok, akiknek segítséget ígértek.

Ekkor még egy teherkocsi elhajtott, vicsorgó kerekeit messziről hallani lehetett.

 – Hét - jegyezte meg valaki.

Az ablakon beszűrődő levegő boszorkányvér szagot hozott.

 – Nyolc. - jegyezte meg Veronika lemondóan, amikor még egy elhajtott. A feszültségtől ő is félig átváltozott állapotban kuporgott a sarokban.

Szilveszter harmadszor is bele ütött a falba.

Kint, süvítettek a lövedékek. A géppisztolyropogás és fékcsikorgás. Újabb kamionok bőgtek fel. - Kilenc- mordult fel Borisz, és teljesen átváltozott. - közel volt ahhoz, hogy hallassa a vámpírok visító csatakiáltását.

 – Itt hagynak minket! - dühöngött egy vámpír Viktor csapatából.

A tizedik teherautó is elindult. Hangja lassan távolodott.

Hát itt hagytak - gondolta Oliver fájdalmasan. Hogy nem tanulta még meg, hogy ne bízzon egy boszorkányban?

Ekkor felbőgött egy teherkocsi. Nagy fékcsikorgás. Hallatszott, ahogy nagy kört ír le az udvaron. A puskalövedékek követték útját. Újabb fékcsikorgás. Nagy sebességgel tolatni kezdett, egyenesen a pince fele. Nem találta el a pinceajtót. Az ajtó melletti fal megrepedt. De a kamion mit sem törődött ezzel, tovább nyomult befele.

A vége utat tört és egyre beljebb nyomult a vámpírok között.

 – Ugorjatok már be - kiáltott Magda a teherkocsiból - lőnek ránk! - majd magyarázatképpen hozzátette: - Elviszünk annyi teherkocsit, amennyit csak tudunk. Nyugi, golyóállóra tervezték a rakteret. Siessetek már!

A vámpírok a másodperc töredékéig döbbenten néztek maguk elé. Ez hogy lehet? Kilenc elhajtott egy felrobbant.

 – A felrobbantban nem volt sofőr - mondta ki Oliver - biztos kiugrott belőle!

Majd hirtelen, mint akiket villámcsapás sújtott, ébredtek fel döbbenetükből. Mégsem hagyták itt őket. Gyorsan beugráltak a teherautóba.

Miután bereteszelték belülről az ajtót, kezdték visszanyerni emberi alakjukat.

A kamion elindult. Az oldalán pattogtak a golyók. Az út hepehupáin rázta őket és csúszkált ide-oda, de mégis csodálatos érzés volt benne lenni és távolodni a vérfarkasoktól. Az út dobálta ide-oda őket, mégis egyre több arcon látni lehetett a megkönnyebbült mosolyt.

A tudat eltöltötte őket, hogy helyesen döntöttek. Megbíztak a boszorkányokban és erős szövetségeseket szereztek.

Egy tévén láthatták a kamion útját, és a hátuk mögött elmaradó kastélyt. Hamarosan lő távon kívül kerültek.

Borisz is elégedetten vigyorgott a sarokban, amíg észre nem vette, hogy Szilveszter és Veronika átölelik egymást és szenvedélyesen csókolóznak a közelében.

Oliver is összeszedte magát, bár az éhsége még mindig égő fájdalommal gyötörte, de mégis megkönnyebbült a menekülés gondolatától. Most még az sem zavarta annyira, hogy a boszorkánnyal összekötött csatorna égető fájdalma, továbbra is megmaradt, és lassabban gyógyult, mint egy kard okozta seb.

Viktor csapata megszeppenten várta az ítéletet. Örültek, hogy megszabadultak a vérfarkasok fogságából, de tudták, hogy ők egy árulót szolgáltak. S bár az áruló meghalt, ők sem számíthatnak sok jóindulatra.

Az alkalomra vártak, hogy beszélhessenek Oliverrel, a további sorsukról.

Biztosra vették, hogy Oliver gyanakodva méregeti őket. Ez valóban így volt. Oliver nem tudta eldönteni mennyire megbízhatóak. Mégis csak egy árulóval dolgoztak együtt. De nyíltan semmiképpen nem akarta számon kérni őket, főleg így hogy azok húszan vannak.

 – Nekem is kell egy ilyen - mondta közben Szilveszter, amint el tudott egy beszélgetés erejéig szakadni Veronikától - Azt hiszem az új szállásom ilyen lesz. Mármint amikor magunk mögött tudtuk ezt a háborút. Tetszik ez az ötlet, hogy kerekeken, biztonságban utazgatva járjam a világot. Igen. Tetszik! - aztán elégedett bólogatás közbe hozzátette - Vagy legalábbis lesz egy ilyen szállásom is.

Mindenki egyetértett vele, hiszen örültek, hogy kiszabadították őket a fogságból. Most csak ez számított.

 – Csúcs járgány! Az már biztos - jegyezte meg egyetértően Borisz is.

 – Én is szeretnék egy ilyent - kezdte Veronika, Szilveszterre nézve - Szerinted lehetne egy ideig közös szállásunk?

Szilveszter rámosolygott és megpuszilta a homlokát. - hát persze hogy lehet, édes - Végig simított arcán és megcsókolta.

 – Ó ne már! - tiltakozott Borisz. - Már megint kezdik?

 – Hagyd őket Borisz! Most amúgy sem tehetnek semmi hasznosabbat. - szólt rá Oliver.

 – Jó-jó, értem én, de össze vagyunk zárva velük, és első sorból nézem, ahogy nyalják egymást.

 – Hát akkor fordíts hátat nekik!

 – De akkor is hallom a nyögdécselésüket.

 – Még nem tartunk ott! - tiltakozott Veronika.

Oliver elégedett volt. A boszorkánynak köszönhetően nappal is utazhattak. Így van esélye arra, hogy Krisztinával megkössék a szerződést ma éjjel. Ekkor döbbent rá a tényre: nem mehet oda Krisztina lánya nélkül! Elzát is vinnie kell magával.

 – Magda! - szólt előre Oliver a boszorkánynak a vezető fülkébe, a falra szerelt adóvevő segítségével.

 – Tessék?

 – Néhány barátomat, és az egyik boszorkány lányát, aki rám van bízva, magunkkal kellene vinnünk a ma éjszakai találkozóra. Ma éjjel kellene szövetségre lépnem a boszorkányokkal. Elvehetnénk őket az egyik kamionnal?

 – Hol vannak?

 – Mindjárt megadom a címet.

Oliver elővette mobilját és felhívta Fülöpöt.

 – Megszöktünk. Rájöttünk, hogyan tudtak bejönni észrevétlenül a vérfarkasok Európába. - Kezdte Oliver, majd elmesélt mindent Fülöpnek, és megkérdezte, hol vannak. Hamar zárta a beszélgetést: - Értetek megyünk.

 – Magda? - szólt Oliver ismét a kamiont vezető boszorkánynak.

 – Igen?

 – Meg van a cím.

 – Nem tudok másik kamiont küldeni. Mind kimerültek vagyunk. A többiek már alszanak. Én megyek értük, vagyis ezzel a kamionnal megyünk, együtt. Legyetek óvatosak a beszállásnál. Ne feledjétek, nappal van.

 – Oliver! Mester? - szólította meg Olivert bizonytalanul az egyik, Viktor csapatából- Beszélhetnék, esetleg…

 – Igen - mosolygott rá Oliver - Én Oliver vagyok, ezen a néven szólíts. Téged hogy hívnak?

 – Péter - mondta az. - de Viktor azt kérte tőlünk, hogy őt mesternek szólítsuk…

 – Akkor pláne szólíts a nevemen. Egyelőre nem szeretném, ha bárki is hozzá hasonlítgatna engem. - mondta kimért hangon, majd hozzátette, - Sajnálom, hamarabb is bemutatkozhattunk volna egymásnak.

Péter bólintott. Nem lehetett tudni mit gondol, de rögtön a tárgyra tért:

 – Szeretnénk tudni, hogy mi lesz velünk ezután.

 – Kapcsolatba akartok lépni a vérfarkasokkal, hogy befejezzétek Viktor tervét? - kérdezte békés nyugodt hangon Oliver, de erre a kérdésre mindenki felfigyelt. Még Szilveszter is abba hagyta az enyelgést.

 – Nem! - válaszolt felháborodott hangon Péter - Nem tudtunk róla, hogy mi a szándéka! Csak a testőrsége vagyunk!… vagyis voltunk… Nem voltunk a bizalmasai! Soha nem avatott be a terveibe!

 – Értem. Rendben van. - mondta Oliver - Hát akkor mi a szándékotok?

 – Igaz, hogy a mesterünk nem mindig járt el helyesen, de azért nem kellett volna így meghalnia! - mondta egy másik.

 – Bosszút kell állnunk érte! - mondta egy harmadik.

 – Kin akartok bosszút állni? - kérdezte Borisz

 – Meg kell ölni azt a vérfarkast, aki ugyanúgy nézett ki, mint ő!

 – Hát akkor a legjobb helyen vagytok - mondta Oliver - Válasszatok egy vezért és velünk együtt vegyétek fel a harcot a vérfarkasok ellen.

 – Szeretnénk, ha te lennél az! - mondta Péter.

 – Igen, mester! - mondta egy másik - Akarom mondani Oliver… mester.

Oliver gondolkodott.

 – Mióta vagytok egy csapatban.

 – Százhuszonöt éve.

 – Akkor egy összeszokott katonai egység vagytok. Ennek így kell maradnia. Az én csapatom nem egy összeszokott csapat.

 – De mester… - kezdte valaki Viktor csapatából, de Péter közbe szólt.

 – Oliver, szükségünk van vezetőre. Mi egyenrangúak vagyunk a csapatban. Régóta barátok vagyunk. Nem viselnénk jól, ha ez megváltozna.

 – Rendben van! - mondta Oliver, és ezt az új csapatot méregette - Egy külön egységet alkottok majd a csapatomon belül. Úgy tűnik Péter te vagy a csapat szószólója. A te feladatod lesz továbbadni az utasításaimat. Én neked adom a parancsokat és veled tartom a kapcsolatot. Így megfelel? Mondjuk, hogy ez az én első utasításom!

Péter kelletlenül bólintott.

Közben megérkeztek a Fülöp által megadott címre.

A teherkocsi betolatott egy apró kis faház konyhájába, lerombolva a ház egyik falát.

A többi fal is inogni, recsegni kezdett. Szilveszter és Oliver ajtót nyitottak. A ház faláról előbb csak a vakolat hullott, majd a tetőt tartó gerenda és a cserepek.

Richárd, Adele, Kinga pillanatokon belül beugráltak. Még vámpírsebességhez képest is gyorsak voltak.

Mindenki látta, hogy pillanatokon belül a ház, amiben eddig voltak, összedől.

Mögöttük nyomult be a teljes csapatuk kézzel-lábbal kapaszkodva fel a raktérbe.

A házban egy gerenda hangos reccsenéssel kettétört.

Viola, Edina és az újoncok voltak a soron. Halálfélelemtől hajtott gyorsasággal másztak fel a teherkocsira. A ház szemközti fala is megrepedt.

Az emberek nem voltak olyan gyorsak, mint a vámpírok, ráadásul sérültek is voltak.

Oliver kihajolt, hogy berángassa őket a raktérbe.

Közben beröppent Fülöp is a fejük fölött.

Néhányan Oliver segítségére siettek, és a teherkocsiból kihajolva rángatták be az embereket: Elzát Blankát és Robit.

Ekkor a repedt fal kidőlt és helyében napfény áradt szerteszét. A teherautóban vízhangozott a vámpírvisítás.

Szilveszter becsapta az egyik ajtót. Rögtön utána Oliver is a másikat.

Bezárták az ajtókat. Az ajtók csak alig pár másodpercig voltak nyitva, mégis a raktér megtelt füsttel. Fülöp lába megégett, és még pár vámpír megsérült. Szilveszternek megégett az egyik karja.

Oliver kapott a legtöbbet a napfényből, de valószínűleg ezek a sérülései gyorsabban begyógyulnak, mint a boszorkánnyal összekötött csatorna égési nyomai.

A levegőben még érződött az égett szag, de senkinek nem esett komolyabb baja.

A rémület még mindig az arcokon maradt.

 – Remélem mindenki bejutott! - mondta Oliver.

 – Mindenki jól van? - kérdezte Magda hangja az adóvevőből.

 – Most meg tudnálak ölni te átkozott bibircsókos! - mondta Kinga az adóvevőbe, kinek szintén a karja sérült meg. A sebesüléshez képest aránytalanul mérges volt. - Muszáj volt teljesen porig rombolnod azt az átkozott házat?!

 – De nem öltem meg senkit, igaz? - próbálkozott újra, bizonytalan hangon a boszorkány.

 – Jól vagyunk. De több utast nem veszünk fel. - mondta Oliver átvéve az adóvevőt.

 – Jó - mondta a boszorkány elgyötört hangon, majd hozzá tette. - Bocs, éhes vagyok és fáradt.

 – Rendben és kösz Magda. Megkérlek, vigyél Tusnádra minket, hogy megjelenhessünk ma éjjel a boszorkányokkal kötendő szerződésen. De előbb egyél valamit, aztán ha megérkeztünk aludjál!

 – Nem muszáj miattam - kezdte bűntudatosan a boszorkány.

 – Erős szövetségesekre van szükségünk, nem kimerült tehetetlen bábukra! Ha fel akarod venni te is a küzdelmet a vérfarkasok ellen, akkor össze kell szedned magad! Erre pedig csak nappal van lehetőséged!

Alig fél óra múlva megálltak. Magda evett és pár perc múlva már csak a hortyogását lehetett hallani az adóvevőből, úgy hogy Oliver ki is kapcsolta azt.

A vámpírok nem használtak levegőt, de az emberek féltek, hogy megfulladnak a zsúfoltságban. De ennek a pár napnak a leforgása alatt elérték azt, hogy nem féltek a vámpíroktól. Pedig, most jelenleg, negyven vámpír vette körül őket.

Elza és Robi, a feszültséget, egymásra figyeléssel próbálta levezetni. Az volt az érzésük, hogy ha ők nem látnak a sötétben, akkor más sem lát. Ünnepelték, hogy visszakerültek Oliver csapatához, és felszabadultan ölelkeztek.

De ugyancsak ölelkezéssel volt elfoglalva a két újonc, Erik és Nóra is. Akik a mai nap folyamán sok viszontagságon mentek át, és úgy érezték minden pillanatot ki kell használni ami rendelkezésükre áll.

Veronika és Szilveszter csak most ismerkedett az újonnan felfedezett érzelmeikkel. Szerelmes suttogásokkal és gyengéd ölelésekkel kényeztették egymást, teljesen magukba feledkezve.

 – Kész öröm, Oliver a te csapatoddal utazni. Egy igazi kéjutazás. - jegyezte meg Richárd.

Adele hangosan felkacagott. Oliver nem válaszolt semmit. Örült, hogy együtt a csapat és a Szent Anna tó fele tartanak a találkozóra, még ha most egy helyben is állnak. Legalább esélyt kaptak, hogy megjelenjenek.

Megértette, hogy a boszorkánynak pihenésre van szüksége, és nappal más körülmények közt sem haladhattak volna sehová. Ha másokat idegesített is hogy egy helyben állnak, senki se tette szóvá.

De Richárd folytatta a bosszankodást:

 – Nehezen tudom eldönteni, hogy ezeket a nyálcsorgató párokat megölni kívánom jobban, vagy csak rábírni őket, hogy hagyják abba! A helyzetünk komoly. Háborúban állunk. És jelenleg ki vagyunk szolgáltatva egy őrült boszorkánynak, aki nemrég szinte megölt mindnyájunkat, amikor ránk döntötte a házat.

 – Teljesen igazad van Richárd, a helyzet valóban komoly. - mondta Oliver - De jelenleg nem sokat tehetünk a háború pozitív kimenetele érdekében. A szerelmesek legalább nem unatkoznak. De nyugodj meg, sötétedés után nem tűröm, hogy az érzelmeik eltereljék a figyelmüket harcászatról. A teherkocsi biztonságos. Belülről záródik. És a boszorkány kimerült, de megbízható.

Szidónia kétségbeesetten figyelte a teherkocsik tetejéről rájuk célzó géppuskákat. Alig pár perce vette csak át a vezetést, és lám már nyakig ülnek a bajban. Meg kell oldania valahogy ezt a helyzetet:

 – Pajzsokat fel - adta ki a parancsot, majd kiválasztott tíz boszorkányt - csináljatok légörvényt, vagy bármit. Olyan állapotba kell hozni a teherkocsikat, hogy soha többé ne tudjanak közlekedni velük. Ha nem tudjuk kinyitni, akkor is használhatatlanná tesszük a járműveiket. Keressetek gyenge pontokat raja!

Szidónia üzenetet küldött azoknak a boszorkányoknak, akikkel hamarosan kell találkozniuk, hogy a Bálványosi találkozót inkább a Szent Anna tónál tartsák, hiszen látta, hogy nem jutnak el odáig, és vissza még napnyugta előtt, ha még közben harcolniuk is kell ezekkel a vérfarkasokkal.

A pajzsok működtek. A boszorkányok által készített egybefüggő fal sok energiát emésztettek fel, de még egyetlen golyó sem hatolt át rajta.

Krisztina és még néhány boszorkány, tele-kinetikus erővel egy kamiont felborított. Majd addig lökdösték, míg a fegyverek a túloldalára kerültek, s így használhatatlanokká váltak.

Egyik boszorkánynak sikerült elvágni az üzemanyag, és az olaj vezetékét. A szivárgó üzemanyagra, valaki egy tűzlabdát dobott:

 – Vigyázz, robban. - kiáltották szinte egyszerre azok, akik látták mi történik.

A teherkocsi tankja valóban robbant. A robbanástól kinyílt a raktér és feltűntek a vérfarkasok. Amint rájuk sütött a nap összeestek és elaludtak. A kamion lángoló tüzében hamuvá váltak. Szidónia felkiáltott:

 – Ez az! Ezt kell csinálni! Borítsuk fel a többit is! És robbantsuk fel őket!

A boszorkányokon eluralkodott a lelkesedés. Igaz, egyre fáradtabbak és kimerültebbek voltak a pajzs fenntartása miatt, ami a golyóktól volt hivatott megvédeni őket.

Többen a kamionok felborításával kezdtek foglalkozni.

A pajzs kezdett megvékonyodni.

Sok időbe került mire még egy kamion felborult.

A boszorkányok ünnepelték a sikert. Hamarosan ez is felrobbant.

A védőfal meggyengült és néhány golyó átfúrta magát rajta. A boszorkányok közül többen összeestek és meghaltak. Gondolataik feltöltődtek a közösbe.

Az idő telt és a pajzs csak alig egy kicsit erősödött meg.

A következő, kiszemelt kamion meg sem moccant.

A nap már alacsonyan járt. Tudták, pár perc múlva eltűnik a látóhatár mögött, és akkor már nem csak a puskagolyók miatt kell aggódniuk. A vérfarkasok kitörnek a zárt rakterekből, és rájuk rontanak. Ők meg egyre csak fáradnak, a védőpajzsokkal.

 – Vissza a Szent Anna tó irányába! - adta ki a parancsot Szidónia - Visszavonulás!