22. Veszteségek ideje

Szidóniának sikerült legyőzni a tóparton lévő vérfarkasokat. Az a kevés, aki túlélte, menekülni próbált. Ekkor hatalmas hibát követett el. Üldözőbe vette a menekülőket. Ezzel magára hagyta a beavatás helyszínén lévő embereket.

A tóparton javában zajlott a beavatási rítus, mikor a tó túlsó felén feltűnt egy újabb vérfarkas falka: Rafael és csapata volt az. Igaz, mostanra sokkal kevesebben voltak, mint amikor Oliver a fogságába került. Ez nyilván Lukácsnak volt köszönhető, aki követelte, hogy alfának ismerjék el.

Kevesebb, de így is túl sokan voltak, főleg, így hogy nem volt számottevő boszorkány a közelben, aki az emberek védelmét ellátta volna. Az emberekét, akik közt ott volt Elza, Robi és Blanka is. Az egyetlen remény abban a kis létszámú vámpírcsapatban volt, akik most érkeztek, és felvették a vérfarkasokkal a küzdelmet.

Sikertelenül.

Szidónia ekkor észrevette a vérfarkasok és vámpírok közt zajló küzdelmet. Megfordult csapatával. Így még láthatta, ahogy a vámpírok szerre elesnek. Semmit sem tehettek értük.

A vérfarkasok vészesen közeledtek a beavatást folytató boszorkány fele.

Szidónia tudta, a beavatást nem lehet megszakítani, hiszen annak beláthatatlan következményei lehetnek. Meg kell védeni a beavatandó embereket, és a beavatást végző boszorkányt, vagy fen áll a veszélye annak, hogy mind meghalnak. Az emberek, akikben megvan a boszorkánygén, a beavatás során kábultak, és fel sem fogják, mi folyik körülöttük, mintha valamilyen drog hatása alatt lennének. Észre sem veszik a körülöttük folyó harcot.

De azok, akikre nem hat a beavatás, azok tisztában vannak a tényekkel. Robi is így volt ezzel, aki a két kábult lány, Elza és Blanka mellett ült egy farönkön. Látszott rajtuk, hogy csak befele figyelnek. De a boszorkány, Andrea, aki a szertartást végzi, tudta mi történik körülötte.

Ha nem érkezik segítség, mind elvesznek.

Szidónia teljes erőből, a lehető legnagyobb sebességgel repült a vérfarkasok fele. De azok felfedezték a beavatást, és meg akarták akadályozni, hogy újabb ellenségeik szülessenek.

Valószínűleg nem tudták, hogy egy beavatás hogyan zajlik, és mennyi időt vesz igénybe. De az nyilvánvaló volt, hogy csakis ebből a célból hozhatták egy harcszíntérre az embereket, akik most valamilyen varázslat befolyása alatt vannak.

 – Most kell megakadályozni, amíg lehetséges - gondolta Rafael, az alfa - bizonyára fontos, amit csinál…

 – Tépjétek szét a boszorkányt, aki az embereket megbűvölte! - adta ki a parancsot.

Ekkor felcsaptak előttük a lángok. Szidónia tűzfalat vont a vérfarkasok és az emberek közé. Gyorsan kell cselekedni. - gondolta Rafael.

 – Most azt hiszik, védve vannak az emberek. - mondta ki Rafael gondolat útján a társainak. Fogaival megragadta a legközelebbi alattvalóját és átdobta a tűz fölött - Kövessétek példámat, mielőtt még reagálnának.

Négy farkas jutott túl a fal fölött, mielőtt magasabbra csaptak volna a lángok. Ezek azonnal támadásba lendültek.

A fal túloldalán az emberek mellett csupán három boszorkány volt. Ők újabb tűzfalakat emeltek, négy fal közé zárva a vérfarkasokat. Egyre szűkítették a falak közti távolságot.

Egy vérfarkas lángra kapott, majd még egy. A harmadik dobbantott az első hátán és átugrotta a falat. Ugrás közben elérte az egyik boszorkányt, és lerántotta seprűjéről.

A negyedik vérfarkas sem tétlenkedett. Követte az előző példáját, és ő is átjutott a tűzfalon. Ennek nem volt ekkora szerencséje. A boszorkány, akit megcélzott, egy varázs tűzkardal még a levegőben levágta a fejét.

Egy boszorkány a földön. Rajta az átjutott vérfarkas. A varázs tűzkard sújtott. A vérfarkas porrá vált. De a boszorkány súlyosan megsérült.

Ekkorra, Szidónia is közelebb ért csapatával. Tűzgolyóik azokra irányultak, akik megpróbáltak átjutni a tűzfalon.

Szidónia és az emberek között ott voltak a vérfarkasok, akik most elindultak, hogy megkerüljék kétoldalt a tűzfalakat. A túloldalon csupán két harcképes boszorkány várta őket.

Szidónia robbanó tűzgolyókkal szórta őket, amíg megtorpantak.

Ekkor a földre dobott egy golyót. A jeges talaj megrepedt, mint egy tükör. A repedésekben tűz futott minden irányba.

A vérfarkasok végre letettek arról, hogy az emberekre támadjanak. Szembe fordultak velük.

A boszorkányok már fáradtak voltak, és egyre több időnek kellett eltelnie a varázslatok között. A tűzrepedések is kezdtek kialudni. De a vérfarkasok már feléjük fordultak.

A boszorkányok lőttek rájuk. A vérfarkasok állandó mozgásban voltak, nehéz volt eltalálni őket, de a vérfarkasok közül többen felgyúltak. Ahogy közelebb értek figyelték, hogy egy-egy boszorkány mikor varázsol. A leggyorsabb harcosaikat csalinak használták. Ezek közelebb merészkedtek a boszorkányokhoz, így őket támadták. Rögtön támadás után, egy másik vérfarkas ráugrott a támadó boszorkányra, aki így varázslás képtelenné vált. Hiszen a következő varázslat előtt időre van szüksége a boszorkánynak. Az viszont nem volt.

Ezzel a boszorkányok elvesztették minden előnyüket.

Egyre másra töltődtek fel a halott boszorkányok emlékei a közösbe. De nem csak azokéi, akik itt Szidónia mellett harcoltak, hanem azokéi is, akik Oliver közelében voltak.

Ott ugyanis, a vérfarkasoknak sikerült szétszakítani a vámpírok csapatait, és így a rájuk vigyázó boszorkányokét is. Ezek mostanra kisebb szigeteket alkottak a vérfarkasok között. Egyre másra érkeztek a vámpírok, de többnyire kis létszámú csapatokkal. Kevesen voltak olyanok, akik több mint tízen lettek volna. És még kevesebben, akik együtt tudtak volna működni egy csapaton belül. Összeszokott csapat nem érkezett több.

A boszorkányok igyekeztek kikerülni a vérfarkasok közül, de sokukat lerángatták a seprűről. Nem volt olyan vámpír vagy boszorkány, aki átlátta volna ezt a káoszt. Így olyan sem, aki megfelelően irányítani tudott volna saját faján belül. És még kevesebben voltak olyanok, akik egyáltalán megpróbálták átlátni a helyzetet. Mostanra mindenki csak saját magával törődött. Mindenki a saját életéért küzdött.

Egyetlen kivételt Oliver csapata jelentette, akik egybe olvadtak Richárd és Viktor csapatával. Egy kis kört alkottak a vérfarkasok közt. A kör közepére tömörítve a nyilasokat.

A tóparton Rafaelnek hamar feltűnt, hogy a támadást Szidónia vezeti.

 – A vezérre támadunk. - adta ki a parancsot. Hiszen tudatában volt annak, hogy ha nincs, aki összefogjon egy csapatot, akkor az a csapat elveszett.

Így Rafael megszervezte az elterelő hadműveletet. Három különböző pontban, öt-ötfős kis csapat agresszív támadását. A boszorkányoknak védekezniük kell, és elhasználják a varázslataikat. Akkor pedig ezek helyébe újabb öt fő támad. A terv tökéletesen működni látszott.

A boszorkányok kilőtték az első csapatokat, de védtelenek lettek a másodikkal szemben.

Rafael nem sajnálta a csapata feláldozását. Hiszen jelentős létszámfölényben voltak, és véleménye szerint mindenki pótolható. Csak a cél számít: A győzelem.

A boszorkányok miután megvédték magukat az első sor támadásától, arra kényszerültek, hogy varázspálcájukkal kardozzanak. Vagy esetleg lándzsaként használják azt. Vagyis jóval közelebb engedték magukhoz a falkát, mind eddig. Testi erejük meg sem közelítette a vérfarkasokét.

Ekkor Rafael egy csapattársán dobbantva előre ugrott, egyenesen Szidónia nyakának.

Szidónia, amint észrevette a felé repülő vérfarkast előre tartotta varázspálcáját. Eltalálta Rafaelt. De csak a vállát és első lába combját sértette fel a tűzkarddá vált pálcával.

A tanácsos, a neki feszülő erőtől, lecsúszott a seprűjéről, háttal a földnek. Nagyot huppant a hóban. Rafael rá ugrott. A tanácsos ismét szúrt. Időt kellett nyernie, hogy ismét varázsolhasson. Ellökte a vérfarkast. Az legurult róla. De mielőtt Szidónia felállhatott volna, ismét földre teperte őt. Harapott. Szidónia védése félre sikerült. Könyöke a vérfarkas szájába került, amit az átharapott.

Szidónia félre akart gurulni, és egy tűzgolyót varázsolni.

Rafael teljes testsúlyával ránehezedett és kettéharapta Szidónia torkát

Szidónia emlékei feltöltődtek a közösbe.

Oliverék jól tartották magukat a többi vámpírszigethez képest. Krisztina hamar észrevette, hogy ez így van. Bár ő maga Herman csapatával a Mohos ( a Szent Anna tó mocsaras ikertava) közelében volt. De üzenetet adott a boszorkányoknak, hogy Oliver és csapata körében biztonságos a terep. Minden boszorkány, aki tehette a közelükbe igyekezett. Akik megérkeztek, azok pedig az ők erősítésükkel foglalkoztak.

Ekkor feltöltődtek Szidónia emlékei.

Krisztina döbbenten vette tudomásul, hogy Szidónia meghalt.

Ugyanígy volt ezzel az összes boszorkány.

Felfoghatatlan volt, ami történt.

Krisztina tudta, hogy lánya veszélyben van. Hiszen Szidónia akkor halt meg, amikor a beavatandó embereket védte. Köztük az ő lányát is. Dühös lett. Mint sokan a soraikból.

 – Védjétek az embereket! - Adta ki a parancsot Krisztina - mindenki, aki közelbe tud jutni, védje az embereket!

Ő maga már egy ideje felhagyott ennek az idegesítő vámpírnak, Hermannak, a védelmével, és most a tópartra indult.

Közte és a lánya közt több száz vérfarkas volt. De ő minden áron el kell jusson oda. Meg kell védenie a lányát. Mint egy amazon küzdötte át magát rajtuk. Akkora erőt adott a kétségbeesés, hogy a lánya bajban van, hogy szinte megállíthatatlanná vált. A társai követték.

Felért a tetőre. Ott már könnyebb volt a haladás. Innen már csak lefele kellett menni. Tükörsima jeget varázsoltak lefele az oldalon. A vérfarkasok pedig úgy csúsztak, mint ha csak a korcsolyapályán lennének. Senki sem támadt. Mind leszánkáztak az oldalon.

Közben több boszorkány is Rafael közelébe érkezett. A vámpírokat magukra hagyták, és felvették a harcot a falka ellen az emberek védelmében.

Rafael ez alatt az idő alatt, szerencsére nem jutott közelebb az emberekhez. De a boszorkányok emlékei rekord gyorsasággal töltődtek fel.

Krisztina egyenesen Rafaelt vette célba. Nem törődve a többi falkataggal.

Oliver környékén is érezhető volt a változás. Amint Szidónia meghalt, a boszorkányok megzavarodtak. A tetteik kevésbé voltak összhangban. És kevésbé voltak célszerűek, vagy kiszámíthatóak. A csapatok kezdtek széthullni. Több helyen pedig érezhető volt a pánik szaga.

A vezérük meghalt.

 – Szidónia meghalt - hallatszott mindenhonnan hírül hozva a változás okát.

 – Meghalt a tanácsos! Most mi lesz?

 – Ha valaki megöl egy tanácsost az hadüzenet. Hamarosan újabb boszorkánycsapatok kelnek útra, hogy megvívják a háborút! Szidónia is azt akarná, hogy bosszút álljunk érte! Most ne adjátok fel ezt a csatát! - kiáltotta el magát Magda hangosan. A vérfarkasok épp úgy hallották szavait, mint a vámpírok. A vérfarkasok most már magabiztosabban támadtak. De a boszorkányokra hatással volt Magda szónoklata. A bosszúszomjtól megerősödtek.

A boszorkányok sorai rendeződtek, és újabb támadásba lendültek. De a vérfarkasok tudták, hogy a vezér meghalt, és most félelem uralkodik rajtuk. Amit ki is használtak.

Oliver felismerte az egyik előre törő boszorkányban azt, aki Ábelnek nevezte magát, és akivel összefutottak Kökösnél. A támadás nem volt sikeres. Egyetlen vérfarkast sikerült csak megölniük, de a boszorkányokat mind a földre rántották a seprűkről.

Egyikük sem élte túl. Ábel is köztük volt.

Nem menthették meg őket.

Két hasonlóan támadó boszorkány csapat is így végezte.

Herman a tüzes fegyverektől elbizakodottan harcolt. Egy hatalmas vérfarkas támadt rá, és sikerült földre tepernie. De a mellette harcoló beosztottja hátulról megmentette őt. Egy másik ugrott Herman fele, de a harcos ennek is levágta fejét. De míg a mesterét védte, hátból rátámadtak és végeztek vele.

Herman felugrott, hogy ismét felvegye a harcot. Egy hatalmas maflás fogadta. A vérfarkas karmok végigszántották arcát. Csak egy picit ingott meg, de ez elég volt ahhoz, hogy méterekre csússzon a síkos talajon. Egyszerre három vérfarkas vetette rá magát. Kettőt közülük sikerült is megölnie. Még a harmadikat is megsebezte mielőtt átharapta volna a torkát.

Ekkor egy kisebb csapat vérfarkas lépett ki az erdőből, élükön Ildikóval. Mind nők voltak, és mind emberalakban. Nyugodtan végignéztek a csatatéren, szemügyre véve Olivert is, aki egyenesen a szeme közé nézett. Ildikó kihívóan rávigyorgott, majd mind átváltoztak vérfarkas formába. Támadtak.

Oliver és csapata, kikerült a vérfarkasok gyűrűjéből. Gondolkodás nélkül Ildikó felé vezényelte csapatát. Richárd, Adele és Kinga követték Olivert, akár az igazi csapattagok, hiszen mostanra csak hárman éltek a csapatukból. És ők sem voltak túl jó bőrben.

Ildikó, nem tudni honnan, de felismerte Olivert, vagyis a Brassói vámpírt, akit annak idején elátkozott.

Oliver egy dobókéssel indított, amit Ildikónak szánt. De az könnyedén félre szökellt. Majd a háttérbe húzódott. A vérfarkas társait pedig arra buzdította, hogy hogy öljék meg a vámpírokat.

Ildikó visszaváltozott emberi formába és Oliverre nevetett.

Oliver szeme előtt lejátszódott az a régi eset. Amikor végig nézte szerelme halálát. Amikor ez a bestia nevetett rajta. Pont úgy, mint most. Kinevette őt, majd megkínozta kedvesét.

De most itt van! Most nem hagyja elmenekülni! Elkapja azt a mocskos szukát. Megfizet neki mindenért! Mint egy megvadult állat tört előre. Megfeledkezve mindenről és mindenkiről. Anélkül hogy parancsokat osztogatott volna rohant előre. Pedig a vérfarkasok fölényben voltak.

Krisztina Rafaellel küzdött. Krisztina teljes erőből harcolt, de ez nem volt elég. Nem sikerült felül kerekednie. Pedig minden dühét beleadta!

Kétségbeesetten küzdött, hogy a vérfarkasok ne érjék el a beavatás helyszínét. De az alfahím minden varázslata elől félre ugrott. Mintha csak előre tudná mit fog tenni. Mindezt tette úgy, hogy egyik első lábára sánta volt.

Krisztina egyre jobban elveszettnek érezte magát ebben a küzdelemben. De összeszedte magát. Össze kellett szednie magát, hiszen a lánya élete is rajta múlhat!

Ildikó csapata előre tört, abban a reményben, hogy ha megölik ezt a néhány vámpírt, csatlakozhatnak a többi falkához. Részesei lehetnek a nagy háborúnak, és akkor felmentik őket a bűneik alól. Kiközösítettekből ismét falka tagok lesznek. Látták, hogy egyik vámpír

őrjöngve tör utat feléjük. A többi ostoba, pedig követi.

 – Könnyű kis csata lesz. - gondolták a vérfarkasok, látva Oliver dühödt viselkedését - újoncok az egészen!

Szilveszter megszólította Olivert, gondolat útján.

 – Mi van veled?! Szedd össze magad! Vagy mind odaveszünk. - De tartotta a lépést Oliverrel, és védte a hátát. Veronika pedig közvetlen mögöttük haladt, és szaladás közben tüzes nyilaival szórta az ellenséget.

 – Az a nyomorult dög ölte meg a páromat! - mondta Oliver.

 – Hogy kit? - kérdezte felháborodottan Szilveszter.

 – Annak idején. Brassóban, a kedvesemet… - mondta Oliver.

 – Nem ismertem a párodat Oliver! De most nem vagyunk Brassóban! Biztos klassz nő volt, meg minden… De ha most nem szeded össze magad, mindannyiunkat megöl! - az utolsó mondatot már kiabálta - Követünk téged, de nem hagyom megöletni magam! Az előtt egy akkora maflást kapsz tőlem, hogy helyére kerül az eszed! - mély levegőt vett, majd egy kicsit türelmesebben folytatta - Ez a csapat bízik benned és követnek téged a halálba! De ha mind meghalunk, nem fogsz tudni bosszút állni rajta! Úgy hogy ajánlom, hogy szedd össze magad! Ha nem teszed, én öllek meg, hogy megmentsem a többieket!

Oliver érezte, hogy barátjának igaza lehet. Dühtől reszketve körbe nézett. Adelet és az újoncokat bekerítették a vérfarkasok. Edinának pedig pont ebben a pillanatban harapta át a nyakát egy vérfarkas és vált porrá. A közelben álló Viola sem festett túl jól. Fülöp ugyan igyekezett közelebb kerülni hozzá, hogy megvédje, de esélye sem volt. Ha összedolgoznának…

Ekkor Oliver az ellenségre nézett. Ildikó ember alakjába, széles vigyorral arcán, magabiztosan vonult el a többi falka irányába. Biztos volt a győzelemben.

Oliver mélyet lélegzett. Ha utána megy, barátai meghalnak. És jó eséllyel ő maga is. Ha meg akarja menteni barátai életet, a bosszút későbbre kell hagynia. Szilveszternek igaza van, elveszítette a fejét. Ösztönből cselekedett, ezért nem állhat bosszút. Ha jobban összeszedte volna magát, és jobban megszervezi ezt a támadást… De most már mindegy.

Most a csapatára kell gondoljon!

 – Veronika, Adele mellett levőket változtasd kővé. - adta ki a parancsot Oliver. Most már ismét a higgadt, megfontolt mester volt. Akit eddig ismertek.

 – Borisz, Kinga ti vagytok közelebb, Adele és az újoncok kiszabadítása a ti feladatotok.

 – Fülöp, Richárd védjétek Violát.

 – Szilveszter össze kell fogni a csapatot! Mutassuk meg nekik, hogyan kell harcolni.

 – Ez a beszéd, barátom!

Szilveszter és Oliver előre nyomultak és elvágták a többi vérfarkas útját, akik a társaik közelébe férkőzhetnének.

Adele és az újoncok mellett már csak négy vérfarkas volt. Nóra sérülései voltak a legsúlyosabbak. Már éppen megölni készültek őt, mikor Adele közbeavatkozott. Aztán ostora lerándította Erik válláról a támadóját, és levágta fejét.

Ekkor ért oda Borisz. Még mielőtt láthatóvá vált, megölte az egyik vérfarkast Adele mögött. Majd szíven szúrta a másik vérfarkast is.

Richárd utat kaszabolt magának Violáig. A vérfarkasok pora már belepte jobb karját, amivel harcolt. Sújtott és védett, és mindkét esetben vérfarkas fejek hulltak.

Fülöp szinte vele egyszerre, párhuzamosan haladt. De Richárd úgy harcolt, mint egy képzett középkori lovag. Fülöp pedig, mint egy japán szamuráj. Még a fegyverzetük is ehhez hasonló volt. Richárd és Fülöp közt évszázadok óta feszültség húzódott. Soha nem bántották egymást, tettlegesen. Csupán nézeteik különböztek. Ha összetalálkoztak veszekedtek, vagy nem beszéltek egymással. Richárd mindig is be akarta bizonyítani, hogy a civilizált európai harcmodor hatékonyabb a keleti pogány hókuszpókusznál. Mert azok csak a rizshez, és a teához értenek. Semmi egyébhez. Legfőképpen a harcászathoz nem. Fülöp meg azt vallotta, hogy a civilizált Európaiakban nincs semmi civilizált. Csak a parókakészítéshez értenek, és a nagyzoláshoz. Semmi máshoz, pláne nem a harcászathoz.

Összeszűkült szemekkel lesték mikor jár pórul végre a másik, aki nem hajlandó megtanulni az igazi harcászatot.

Fülöp vette az akadályokat, és időnként elismerően bólintott Richárd fele, ami csak még jobban felbosszantotta vetélytársát. Mert igenis, ez egy vetélkedés volt köztük. Mindkettő hitt a saját módszerében, és a saját igazában.

Elérték Viola testét, ami ugyan nem csak por volt, de élet sem sok volt benne. Harcra pedig teljesen képtelen. Viszont a harci párbaj annyira lefoglalta a két megmentőt, hogy egyikük sem ért rá őt félre cipelni. Főleg, hogy az azzal járna, hogy kevesebb vérfarkast ölne meg a másiknál.

Eközben Oliver és Szilveszter még mindig feltartóztatta a vérfarkasokat, míg Borisz és Kinga védett helyre viszi az újoncokat és Adele-t. Akik mostanra ugyancsak harcképtelenek voltak, mint Viola.

Szilveszter két vérfarkassal harcolt, mikor oldalról támadt rá egy harmadik. Ledöntötte a lábáról.

Szilveszter a vérfarkassal együtt begurult az oldalon. A farkas két lábra emelkedve harapásra tárta szájhát, de Oliver dobókése a szívébe fúródott. Veronika kővé változtatta a Szilvesztert támadókat, de így a mellette lévőktől védtelen lett. Lassan körülzárták őket a vérfarkasok.

Eközben Krisztina Rafaellel, a vezérhímmel harcolt, aki megölte Szidóniát. A boszorkány társai a falka többi tagját támadták. Hamar rájött, hogy Rafael gyors, és igen erős. Ráadásul pontosan tudja, hogy a boszorkány mire képes. Jó megfigyelő és pontosan kiszámítja Krisztina minden mozdulatát. Amint Krisztina támadt, ő már reagált is rá. Semmilyen előnyt nem tudott szerezni a vérfarkassal szemben. Mintha lehetetlen lenne megölni.

Krisztina eldöntötte. Időt kell nyerjen a lányának, és a többi embernek. Tudta, hamarosan vége a beavatási rítusnak. Még pár percig kell csak elterelni ennek az alfának a figyelmét, és akkor már megvédhetik magukat. Sőt harcosokként szállnak majd szembe ezzel a falkával.

 – Csak pár perc kell! - biztatta magát. - Azzal megmenti a lányát, aki boszorkánnyá válik.

A vérfarkasok vészesen közeledtek az emberek fele.

Teljes erőből Rafaelre támadt. Közben kiadta még a parancsot:

 – Védjétek az embereket minden erőtökkel!

A varázslata igen erősre sikerült. A teljes kétségbeesése, és dühe benne volt a varázslatban. Pontosabban a Rafaelt támadó tűzgolyóban. Ám a vérfarkas az utolsó pillanatban félreugrott. A tűz egy fenyőt talált el, ami azonnal lángra lobbant.

Az erdőtüzet a vastag hótakaró, és az ettől vizes, havas fák akadályozták meg.

Pedig egy erdőtűzben mind elpusztulnának, ezek az átkozott fattyak - gondolta Krisztina. De sok ideje nem volt gondolkodni.

Rafael alig hogy félre ugrott három lábon a tűzgolyó elől, szembefordult Krisztinával. És mint aki csak erre várt ugrott.

Krisztina számított rá és elfordult. A seprű nádja súrolta Rafael hasát, szőre megperzselődött. Az alfahím torkát fájdalmas üvöltés hagyta el.

Krisztina gyorsan végig nézett boszorkány társain. Látta, hogy Rafael elérte a célját. Vezető nélkül maradt össze-vissza vagdalkozó csőcselék lett belőlük. Minden összetartás nélkül. Össze kell fogni őket.

 – Hol vannak a tanácstagok? Ki fog így vezetni? - tette fel újra a kérdést, mint ahogy bizonyára a társai is.

Meg kell ölnöm a vezért, hogy legyőzhessük - adta meg magának a választ.

Visszafordult Rafael fele, aki sántikálva állt talpra. Krisztinának nem volt elég ereje egy nagy tűzgolyóhoz, de talán már egy kisebb is elég lesz, gondolta. És kilőtte a félig elkészült golyót.

Rafael oldalra bucskázott a tűzgolyó elől. Majd talpra állt, és erejét összeszedve ismét Krisztinára támadt.

Sikerült Krisztinát lerángatnia a seprűről. A seprű egy fának csapódott majd beleállt a hóba.

Egymást rángatva, szúrva és tépázva bucskáztak, majd gurultak be a tópart fele. Messzire kerülve a seprűtől. Sajnos a varázspálcától is. Ami a bucskázás során esett ki Krisztina kezéből.

Krisztina érezte, hogy combcsontja eltört. Teljes erejét összeszedve, törött karjával, előhúzta zsebéből nagyanyja ezüstérméjét. Telekinetikusan mozgatni kezdte. Minden porcikája sajgott. Még akkor sem lett volna képes harcolni, ha egy ekkora behemót állat súlya nem szegezi a földhöz.

Rafael is alig mozgott. Két lábára sánta volt már. A hátán keresztben hatalmas seb éktelenkedett, ahol a seprű nádja felszántotta. Mostanra egyik füle is kurtább volt a másiknál. De Krisztina torkát vette célba.

Krisztina már nem tudott védekezni.

Tisztában volt vele, hogy itt a vég. De akkor ezt a szörnyet is magával viszi a halálba. Telekinetikusan felemelte az ezüstérmét.

Rafael egyetlen harapással ketté roppantotta Krisztina torkát. De ebben a pillanatban egy ezüstérme fúródott a szívébe. Aztán nem mozdult többé. Rafael azon nyomban porrá vált. A por beborította Krisztina nyakán tátongó mély sebet. A porból pedig egy érme hullott alá a mellkasára.

Krisztina utoljára nézett körbe. Látta, hogy a boszorkányok, mint a megkergült marhák, rohangálnak fel s alá. Hiába halt meg Szidónia… Hiába hal meg ő maga most… . - gondolta. Az utolsó erejével üzenetet küldött az egyetlen lénynek, kire már egyszer rábízta lányát:

 – Vigyázz… a… lányomra… - hallatszott Oliver fülében, Krisztina suttogása. Halkan, mint egy haldokló utolsó kívánsága. Az üzenet csak ennyi volt. Semmi több és mégis minden benne volt.

Ezzel az utolsó mondatával, Krisztina kilehelte lelkét, és felkerültek emlékei a közösbe.

Rafael halott volt. De csapatának sikerült legyőznie a boszorkányokat, akik az emberek védelmével fáradoztak.

Blanka ugyanúgy érezte a beavatást, mint Elza vagy a többi ember. Mély kábulatban voltak. Szinte semmit sem érzékeltek a körülöttük zajló háborúból. Kivéve persze Robit, akire a beavatás semmilyen hatással nem volt. Viszont jól látta a vérfarkasok támadásait, és a boszorkányok igyekezetét, hogy megvédjék őket.

A halott vámpírok által hátra hagyott ezüst fegyverekből egy kisebb kardot, amit még felbírt emelni és egy pajzsot szerzett magának. Nem akart ő hősködni. Nem akart háborút. Nem akarta már, hogy vámpírok létezzenek. Nem akart nagy kalandot. Nem akart már semmit, csak élni. Nem is értette már saját magát, hogy hogyan gondolhatta, hogy király lenne vámpírokkal találkozni. Csak azt látta, hogy a boszorkányok az életük árán is megvédik őt. És látta, hogy ez még sem elég.

Ő magának is tenni kell valamit a saját életéért.

A vérfarkasok fogytak. De a boszorkányok annál is jobban.

A vérfarkasok áttörtek vonalaikon.

Robi minden erejét összeszedte, előre tartotta fegyverét. A feléje rohanó vérfarkasra támadt. De ez semmit sem ért. A vérfarkas úgy gázolt át rajta mintha ott sem lenne. Figyelembe se véve erőfeszítéseit.

A megvadult farkas az emberek közé szökött és leharapta a legközelebbi ember fejét. A testet pedig rádobta a többire.

Szilveszter a földre került. Oliver leszúrta támadóját, Veronika pedig kővé dermesztette a Szilveszter mellett lévő vérfarkasokat. Lassan ismét egy vérfarkas gyűrűbe kerültek. De most kevesebben voltak. Viktor emberei nélkül, akik jó tíz méterre tőlük küzdöttek. Őket is körbe vették a vérfarkasok.

Végre Richárd és Fülöp, Borisz segítségével, amit soha semmilyen körülmények közt nem ismertek volna be, megszabadultak az őket támadó vérfarkasoktól. Boriszra bízták a sérült Violát, és Oliverék segítségére indultak. Viktor emberei Péter vezetésével, katonás rendben közeledtek feléjük.

Szinte egyszerre hangzott fel két oldalról a csatakiáltásnak számító vámpírvisítás. Újabb csapatok érkeztek. Köztük Veronika barátnői, a három grácia is. A megcsapzott vérfarkasok kik már szinte biztosra vették a győzelmet, nem vették jó néven az újabb vámpírcsapatok érkezését.

A boszorkányok igen csak megfogyatkoztak, és egyre fáradtabbak voltak, de még tartották magukat. Az új vámpírcsapatok is tüzes fegyvert kaptak, és ezzel változtattak a csata kimenetelén. A vérfarkasok közti összhang megszűnt.

Minden irányból támadták őket.

A csata állása megfordult. Most ők kerültek az ellenség gyűrűjébe. Egy boszorkány csapat összefogott, és közösen egy hatalmas tűzgolyót hoztak létre és bedobták a gyűrű közepébe. A tűzgolyó hatalmasat robbant. A vérfarkasok közül sokan szanaszét repültek.

Mire Viktor emberei elérték őket, Szilveszter is talpon volt. Oliver és Szilveszter ismét felvette a harcot. Már csak pár vérfarkas maradt közelükben.

Sok vérfarkas elmenekült a harctérről. De a menekülők közül sokat megöltek a nyilasok. Akik maradtak mind meghaltak.

Oliver és Szilveszter egyszerre vágta el az utolsó vérfarkas fejeket.

Oliver még körbe nézett. Ildikó nem volt sehol. Bosszantotta, hogy ismét kicsúszott a kezei közül.

A csapatára kell gondolnia. És a háborúra. Nem tudja ki a főnök most a boszorkányok közül. De az biztos, hogy Szilveszter szeretne egy gyűrűt. És sokan mások is így vannak ezzel. Hiszen a vámpírok többsége azért van itt.

Oliver egyáltalán nem volt biztos benne, hogy lesz gyűrű. Még abban sem, hogy a szövetség létre jön. Hiszen a boszorkányoknak jelenleg még vezetőjük sincs. De abban biztos volt, ha akar valamit, akkor most kell lépni.

Lehet, hogy Krisztina mégis él. Igen, üzent neki. Nem volt biztos, hogy helyesen ítélt, mikor haldokló utolsó kívánságának értelmezte az üzenetet. Nem tudta, hogy él, vagy sem. De a szövetség érdekében utána néz a dolognak.

Oliver a tópartra sietett a harcra képes csapattagjaival. A többit egy félreeső helyre küldte, hogy elkerüljék a csatát, amennyiben a boszorkányok ellenségként kezdenek viselkedni most így vezető nélkül…

Blanka érezte, hogy a beavatás nem megy jól. Valami történik vele. Mintha a karját már nem védené a védő varázs, és a vámpírvér elfertőződött volna benne. A seb dagadni kezdett. Szemei kinyíltak a kábulatból, és ezzel megszakadt a beavatása. Levegő után kapkodott, mint ki fuldoklik. Felállt, de lábai nem bírták meg. Teljes súlyával ráesett a mellette lévő magatehetetlen Elzára. Felrémlett előtte a jelenet, ami Marosvásárhelyen Krisztina házában történt. Miután a vámpír elvitte őt oda, és Krisztina kezelésbe vette a vámpírharapás okozta sebhelyét. Fülébe csengtek Krisztina szavai:

 – Tettem egy kötést rá - mutatott a vámpírharapásra - amíg én élek addig nem terjed tovább. Érted mire gondolok?- mire ő válaszolt.

 – Hogy meghalok, ha te meghalsz. - válaszolta akkor Blanka.

Blanka szédülő fejjel körbe nézett. Látta a tópart felől feléjük rohanó Olivert.

 – Vajon újra megvéd minket? - kérdezte magától. Majd a kép kimerevedett. Mintha Oliver harcoló alakja egy képernyőmentés lenne. Aztán elsötétült minden. Már nem látott semmit. Se mozdulni, se segítségért kiáltani nem tudott. Pedig érezte, hogy tennie kell valamit. De mintha fogságba esett volna egy tejesüveg belsejébe. A világ távolinak tűnt. A saját teste börtönébe szorult. Egy szűk ürességbe, ahol nem hallott és nem látott semmit. Csak Oliver hangját:

 – Veronika változtasd kővé a vörös farkast.

 – Richárd a jobb oldalit hagyd rám.

 – Szilveszter segítünk, hogy a beavatást befejezzék!

 – Fülöp a bal oldali a tied.

Oliver Krisztina testéhez szaladt, és megnézte a pulzusát. Majd ismét csatornát váltott. Szilveszterhez szólt.

 – Jó, hogy Blanka ráesett így a lánya védve van! A boszi, mielőtt meghalt, megkért, hogy vigyázzak a lányára. Kár hogy ő nem élte túl. Szilveszter, vigyázz a jobb oldaladon. Az össze vérfarkassal végzünk! Ha legyőztük a vérfarkasokat vonuljatok vissza. Rád kell bíznom a csapatot. A boszorkányoknak nincs vezetőjük. Nem tudom, hogy lesz-e szövetség. Még azt sem tudom, hogy jelenleg barátok vagy ellenségek.

 – Én nem félek ettől! Te majd jól kidumálod magad, bárki is vegye át a vezetést. - válaszolt Szilveszter miközben kihúzta kardját egy vérfarkasból.

 – Veronika védd Richárd hátát. - adta az újabb parancsot Oliver - Remélem nem tart már sokáig a beavatás.

 – Ezeket mért nekem mondod? - kérdezte meg végül Blanka, aki az ájulása óta mindent hallott.

 – Én nem mondtam neked semmit - jött az ideges válasz - szállj ki a fejemből!

Oliver látta, hogy a vérfarkasok nincsenek sokan, tízen voltak csak. Szilveszterrel ketten rohantak elől. Hogy felvegyék a harcot a vérfarkasokkal. Veronika megállt és nyíllal vadászta le őket.

Már csak két vérfarkas volt, amikor befejeződött a beavatás. Richárd elvágta egyik torkát. Szilveszter megölte az utolsót.

Az emberek, akik még éltek, már nem voltak emberek többé. Amint kinyitották szemüket, dühösen néztek körbe, és nekifogtak a varázslatoknak. De már nem volt kire támadni.

A segesvári boszorkány, Andrea, aki a beavatást végezte összeesett a fáradtságtól.

Elza érezte a boszorkánnyá válás izgalmát, és ezzel egyszerre, anyja emlékeinek feltöltődését. Kimászott a tehetetlenül rajta fekvő test alól.

Mikor felállt felismerte a testet: Blanka az! Ekkor meglátta Robi vérző alakját, kicsavarodott pózban és összeomlott.

 – Visszavonulás! - kiáltotta közben Oliver gondolat útján, Szilveszter segítségével a közelben lévő vámpírcsapatoknak - Visszavonulás! A boszorkányok vezetője meghalt. Jelenleg nem tudom, ki veszi át a vezetést, és hogy lesz-e szövetség. Nem tudom ki ellenség és ki barát. Tárgyalni fogok velük, de maradjatok távol.

A vámpírok megkapták az üzenetet. Hittek is neki, és nem is. Hátra vonultak. De csak az erdő széléig ahonnan jól látták Olivert, és hallották is.

 – Úr Isten! - nyögte Elza, és hangosan zokogott. Az anyja meghalt. Pedig azt ígérte, ha vége a beavatásnak mindketten boszorkányok lesznek. megígérte. El sem tudta mondani neki, hogy szereti őt. És bocsánatot sem kért amiatt, hogy jósnőnek nevezte…

Könnyein át látta Blanka és Robi kicsavarodott testét. A legjobb barátnője meghalt. És szerelmes ebbe a fiúba. Nem mondhatta el, hogy szereti. Szerelmes abba a haldoklóba ott. Abba a kicsavart testű emberbe, Robiba.

 – Neeeeeeeem! - kiáltotta, és egy iszonyú nagy tűzgolyót vágott a földhöz, tehetetlenségében.

A boszorkányok összegyűltek egy csoportba. Fele annyian sem voltak, mint a csata előtt. Tudták, hogy legyőzték a vérfarkasokat. Azokat, akik ezen a napon, a Szent Anna tó környékén felvették a harcot a vámpírok és a boszorkányok ellen. Mindenkiben felmerült a kérdés: Mit kerestek itt a vérfarkasok? Azért jöttek ide, mert tudtak róla, hogy a vámpírok és a boszorkányok itt fognak találkozni? Vagy valami más okból?

Bárhogyan is legyen, legyőzték őket. Az üdvrivalgások mégis elmaradtak.

Akik éltek sokkal inkább úgy érezték, hogy veszítettek…

Bármi is hozta ide a vérfarkasokat, a mai napon alul maradtak. De csak hajszálon múlt. És a háborúnak közel sincs vége. Csak most kezdődött el.