Japán élmények 6.

Miután kijöttünk a kastélyból ebédelni mentünk egy Curry House nevű helyre. Itt lehetett választani az átlagosan csípős és a csípős 4 fokozata közt. Különböző menüt, de mindketten, átlagosan csípőset választottunk. Persze mondanom sem kell, hogy a köret az rizs volt, mi más. Hát a curry annyira, de annyira csípős volt, hogy könnyeztem tőle, és igyekeztem csak rizst enni, hogy ne csípjen annyira. Na ez után a curry után, már nem kívántam az ázsiai ételeket.

A japánban való közlekedésről már párszor tettem említést, de most még teszek fel egy képet, amit az étterembe mentet, egy út fölötti átjáróról készítettünk:

A következő amit megnéztünk a Science Museum volt, ahol a világ egyik legnagyobb planetáriuma van, és ahova hónapokkal azelőtt le kell foglalni a helyet. Nem mentünk be. De minden esetre érdekes épület. Ez a hatalmas golyó úgy néz ki mintha két üvegépítmény közt lebegne ez a hatalmas fém gömb. Átmenni alatta, kicsit félelmetes. Hatalmas nagy.

Ez a tudományos múzeum mögött, van egy nagy park, ahol szökőkutak, mesterséges vízesések, nagy terek ahol két csoport gyermeket láttunk akik tornaórán voltak és karatéztak. És ezt a napórát:

Innen ismét metróra szálltunk és elmentünk Nagoya Station-re, vagyis az állomáshoz. Ez egy hatalmas épület aminek két tornya van. Az egyik oldalon van egy bevásárlóközpont, a másik oldalon pedig emeletes buszmegálló.

A földszinten van egy magas próbababa, aminek a neve: Nana-chan. A babát Svájcban gyártották 1973-ban, a Meitetsu Department Store üzlet 1 éves megnyitási évfordulójára, és 600 kg súlyú, magassága 6 méter 10 centi. Azóta, minden hónapban átöltöztetik. Így mostanra egy városi látványossággá vált.

Innen, erről az állomásról a 2. emeletről indult a buszunk Nabana no Sato- ra ami egy virágos kert. Ennek a területe sokkal nagyobb mint a Kolozsvári botanikus kert. Úgy képzeljük el, hogy a területén van egy Szent Anna tónál valamivel kisebb tó, aminek a formája olyan, mintha a véletlen alkotta volna részegen. Tehát ilyen hosszúkás és kisebb csatornák és nyúlványok, hidacskákkal átívelve. Van egy hatalmas üvegház, a Begonia Garden-nel, de az üvegházba nem mentünk be. És van a területén több étterem, és teaház. A tó partján van egy kápolna is. A kilátó úgy van megoldva, hogy van egy nagy teremnagyságú, kör alakú, üvegezett doboz, amit egy kar emel fel a magasba. Ide sem ültünk be.

Erről a virágoskertről azt lehet tudni, hogy mivel télen nincsen virág, novembertől márciusig ledlámpás ágyások, és fák vannak. Az egész kert ki van világítva. Körbe az egész tó, milliónyi sok ledlámpával, ami tükröződik a vízen. A fák tele kis lámpákkal, és az ágyások is.

Van két hosszú alagút ugyancsak kis lámpácskákból kirakva, az egyik a tavaszt szimbolizálja és az tiszta fehér, a másik az őszt és a váltogatja a színét: piros, narancs, sárga és zöld színekben. A kápolna ki volt világítva és tükröződött a tóban, és mellette mintha vízesés lenne, mozgó hatást keltve világítottak a lámpák. A kert végén ami valószínűleg a tulipános kert kellett volna legyen, az egész kertrész, egyetlen mozgóképnek voltak kivilágítva, ami az Oroszlánkirályból mutatott egy jelenetet térben, majd vízeséseket.

Rengeteg ember volt. Este 6-kor gyújtották fel az égőket, és az utolsó busz 9-kor ment vissza Nagoyara. A kerten belül nem lehetett akármerre sétálgatni, őrök irányították a forgalmat, hogy ki merre haladhat. Sajnos estére iszonyú hideg volt, de megérte, mert gyönyörű. Olyan esküvői romantikus, vagy karácsonyinak mondható hangulata van az egésznek. Sajnos a képek nem adják vissza azt az élményt, még annyira sem mint amennyire egy átlagos kép visszaadja. Nehéz lámpákat fényképezni, és egy átlagos géppel talán nem is lehetséges, mert vagy bliccel a fényképező, vagy egybemossa az egészet. De néhány képet azért megosztottam.

Visszaérve Nagoyara, készítettünk néhány képet az éjszakai városról is: