Fejezetek
Szómagyarázat 1. Első találkozás 2. A kutatás 3. Az utazás 4. Vámpírharapás 5. Viszontlátásra 6. A három boszorkány 7. Régi barátok 8. A csata elkezdődik 9. Két csata közt 10. A feszültség fokozódik 11. Vámpírok és boszorkányok 12. Vámpírok a láthatáron 13. Az elkeseredett küzdelem 14. A felmentő sereg 15. Fajon belüli viszályok 16. Vallomások ideje 17. Az ellenség karmai 18. Találkozás az ellenséggel 19. Csapdába esett szövetség 20. Szabadulás napja 21. A találkozás napja 22. Veszteségek ideje 23. A boszorkányok vezetője és a szövetségKrisztina előre ment, minél távolabb akart kerülni a robbanástól. De tudta érzelmileg nem szakadhat el az eseményektől. A jelen eseményei valószínűleg, élete végéig kísérteni fogják. Remélte, hogy ezzel az áldozattal életeket mentett meg. De nem érezte helyesnek, amit tesz.
Igyekezett lelkileg messzire kerülni. El innen bárhová, ahol nem nyomja a vállát a felelősség. Az eget kémlelte, mintha messze, valahol létezne egy békés hely. Amit ha megtalálna, megragadhatná és békére lelne ott. De nem lehet. Neki itt van dolga.
A felhők gyors mozgása szelet jósolt. A lebukó nap korongja még visszasütött a látóhatár mögül.
Nem látni és nem hallani. Ez volt a cél. Az időjárásra és a természetre koncentrálni. Oly erősen belefeledkezni ilyen hétköznapi dolgokba, hogy észre se vegye a vérfarkasimádók halálát, a felrobbanó házban. De nem tudta nem hallani azt az iszonyatos robbanást. Akaratlanul is végigfolyt arcán egy könnycsepp, és keresztet vetett. De összeszedte magát mielőtt Oszkár utolérte. A bizonytalanságának nyoma sem volt az arcán. Senki sem vette volna észre, mi megy végig a lelkében.
Amint elindultak, feltöltődött egy újabb élet a közös tudásba: Meggyes határában, egy panzióban, megöltek egy boszorkányt. A boszorkány nem látta a támadóit. De a vámpírszagot érzett miközben meghalt.
Krisztina tudta, hogy most, pont arra tartanak.
Krisztina kiadta a parancsot:
– Rohanjunk ahogy tudunk! Mielőbb ott akarok lenni a… - mielőtt befejezte volna a mondatot megérezték a vámpírszagot. Már nem volt értelme a rohanásnak. Védekezni kell és túlélni.
A szag annyira erős és összetéveszthetetlen volt, hogy Oszkár azonnal neki is látott a tűzvarázs elkészítéséhez.
Krisztina gyors szélvarázst készített. Egyszerre mindenünnen feléjük kezdett fújni a szél. Szimatolni kezdtek és bemérték az ellenség irányát, a távolságát, és sebességét.
A támadás egy perccel ezután bekövetkezett.
Krisztina elmondott egy varázslatot, amitől a varázspálcája hosszú lett, mint egy lándzsa. Közben a beszéden gondolkodott, hogy mit mond a vámpíroknak. Egyezkedni akart velük. Még ha tudta is, hogy jó eséllyel megöltek nemrég már egy boszorkányt. Meg akarta próbálni.
A vámpírok két oldalról féktelen összevisszaságban támadtak. Minden szervezettséget vagy együttműködést mellőzve. Legalább harmincan voltak. Mind újoncok, akik csak pár napja változtak át. Az újoncok az ősellenség szagát érezve nem látnak, nem hallanak, és nem éreznek semmit. Esélytelen hogy bármit is mond, szavai eljussanak a tudatukig. Esélyük sincs az egyezkedésre. Még a túlélés is kétes ennyi újonccal szemben.
Egyetlen lény lenne képes áthatolni egy újonc vérszomjának erején: A nemzőjük. De ekkora mennyiségű őrjöngő újoncot, most már ő sem tudna megfékezni. A feldühödött tömeg sodorná magával a nemzőt is. Elborította agyukat az ellenség szaga, megakadályozva minden más gondolatot.
Krisztina és Oszkár látta, hogy egyetlen kifejlett vámpír sincs közöttük. Valószínűnek tartották, hogy a teremtő itt van a közelben. Végignézi a csatát. A csatát, amiben ők, a két boszorkány, meghalnak. Végigfigyeli a természetes kiválasztódást. A dzsungel törvényét. Az erősebb újoncok túlélik, és azokat érdemes lesz majd betanítani. A többi meg apró veszteség.
Krisztina nekilendült a csatának. A vámpírok összevissza csapata özönlött az útra. Oszkár a hátuk mögül támadó vámpírok közé hajította az elkészült tűzgolyót. A tűz sajnos csak megsebzi a vámpírokat, ritkán végez velük. Ez alatt pedig őrjöngve küzdenek, mint egy megsebzett állat. De az újoncokat megrémítette a tűz. Ráeszméltek, hogy ki az ellenség. Megtorpantak, az úton hömpölygő tűz látványától. Ezt kihasználva Oszkár végzett is két közelebbi vámpírral.
Krisztina a szemből jövő csoport leggyorsabb tagjának szívébe szúrta lándzsáját, aki azon nyomban porrá vált. Ez hasonló reakciót váltott ki a társaiból, mint Oszkár tűzgolyója. Megtorpantak. Krisztina kihasználta pillanatnyi zavarukat, és két újabb vámpír lett porrá.
A vámpírok mintha kicsit óvatosabbá váltak volna. De csak pár pillanatig tartott ez a bizonytalan állapot. Mintha parancsra cselekednének, újult erővel, ismét megvadult állatként rontottak feléjük.
Krisztina szúrt. De a vámpírnak sikerült félreugornia. Krisztina megtántorodott mikor egy másik vámpír elkapta a lándzsát és megrándította. Krisztina kitépte kezéből és a vámpír szíve fele bökött vele. A vámpírt félreugrott, de a háta mögötti frissen érkezett társa megsebesült a vállán. Az előbbi vámpír ismét elkapta a lándzsát és teljes erőből húzni kezdte, rángatva Krisztinát. Krisztina másik kezével gyors kört rajzolt a lándzsára és az ismét egy harminc centis varázspálcává vált. A vámpír kezéből így kicsúszott a lándzsa, és elesett.
Krisztina újabb rajzot firkantott a varázspálcára. Azonnal visszakapta a lándzsáját. Szúrt. A fekvő vámpír porrá vált. Ismét szúrt és talált. Szúrt. Talált. De a vámpírok ismét közel férkőztek hozzá. Krisztina félrerepült. Körbe pördült a levegőben a seprűjével. Oldalról ugrott felé egy vámpír. Még a levegőben szíven szúrta.
Ekkor egy vámpír szemből megragadta a seprűt. A keze azonnal füstölni kezdett, mintha ráégett volna a keze a seprűre. Nagyot rántott a seprűn, mielőtt elengedte. Krisztina megingott, de szúrt a lándzsájával. Nem találta szíven a megégett kezű vámpírt, de üvöltéséből ítélve komoly sebet ejtett. Oszkár felől is pánikszerű üvöltések hangzottak fel.
Ismét körbe fordult a seprűvel. Szúrt. Újabb porfelhő hullott a földre.
Még rengetegen voltak. És egyre közelebb értek hozzájuk.
Oszkár tűz varázslataival lassabban haladt a vámpírirtásban, mint Krisztina. De a tűzzel alaposan rájuk ijesztett. Néhány vámpír kereket oldva rohant az erdő irányába. Sokuk közülük, égő testtel. Oszkár nem hagyta kihasználatlanul a lehetőségeket, amiket az összezavarodott vámpírok adtak. Kihegyezett seprűvégét karóként használta. Igaz ehhez az kellett, hogy leszálljon róla. De ezzel a fegyverrel kisebb erőkifejtéssel nagyobb kárt okozott, hiszen a seprű égeti a vámpírok bőrét.
Ismét szúrt a seprűjével. A vámpír leguggolt és ütött. Gyomorszájon vágva a boszorkányt. A seprű megingott a kezében. Rögtön érkezett egy vámpírpofon, amitől Oszkár átszaltózott két vámpíron. A vámpírok ráugrottak. De seprűjével képen törölte az elsőt, akinek rögtön lángolni kezdett az arca. A többiek egy pillanatra megtorpantak. Ez elég volt ahhoz, hogy zsebéből előhúzza a csipkebogyót, amit vészesetre tartogatott. Gyors varázslatot mondott rá miközben seprűjével igyekezett távol tartani a vámpírokat. De azok közeledtek.
Oszkár befejezte a varázsigét, a földre dobta a csipkebogyót és rátaposott. A bogyóból kis magok pattantak ki pár méteres körzetben. Majd felrobbantak amint földet értek.
A vámpírtok halálfélelemtől fűtött ördögi visításba kezdtek.
Oszkár körbenézett, és látta, hogy még rengeteg ellenség van talpon. Ők pedig már rég aludtak. Itt az ideje, hogy valami védővonalat építsenek maguknak. Új varázsigének fogott, hogy tűzárkot vonjon maguk köré.
Krisztina kis kört írt le a seprűjén. És ő is varázsigét mondott. A közelben lévő fa ágai letörtek. Krisztina magához vonzotta az ágakat. Azok nagy sebességgel haladtak bal keze fele. A köréje gyűlt vámpírok észre sem vették miben mesterkedik. Az ágak átrepültek testükön. Kettő azonnal elporladt. Többen megsebesültek. Az ágak a bal kezébe landoltak, rendezett csokorban. Mint egy pisztolyt irányította a kezét a vámpírok fele. És célzott. Lőtt. Célzott. Lőtt.
Betanított vámpírok esetében ilyen trükkel semmire sem ment volna. De az újoncok gyorsan haltak tőle.
Az Oszkár felől támadó vámpírok közül páran megkerülték a földön pattogó tűzgolyókat, és a tűztorlaszokat, amik körbe vették Oszkárt. Ezek Krisztina felé rohantak. Krisztina kilőtte az utolsó öt ágat is a kezéből. Három találat.
Már csak hat vámpír támadt rá. De ekkor elkészült a tűzárok. A vámpírok megtorpantak. Nem mertek közelíteni. Ekkor Oszkár újabb tűzgolyót gyúrt és eltalálta az egyiket. A többiek ismét vérszemet kaptak. Az égő vámpír lángolva menekült, felgyújtva egyik társát is.
Egy dühödt vámpír át akarta ugrani a tűzárkot, de Krisztina lándzsájával találta szembe magát. A seb nem volt halálos, de a tűz már igen. Térde megroggyant és visító hangon lehelte ki a nem létező lelkét.
Oszkár eldobta az újabb tűzgolyót. Krisztina pedig a lándzsáját egy másikra.
Egy vámpír ekkor beugrott a tűzkörbe. Karja lángolt. Visított, és fújtatott. Krisztina felé rohant. Krisztina leugrott seprűjéről, és annak nyelével szíven szúrta. A vámpír azonnal lángra kapott és elporladt.
Már csak egy vámpír volt életben, akit éppen ekkor szúrt le Oszkár a maga seprűjével. Az újoncok mind porrá váltak.
Krisztina és Oszkár a földre roskadt a kimerültségtől. Így maradtak pár percig mielőtt örömükben felkacagtak. Amint biztonságosnak érezték a helyet, eloltották az erejükből táplálkozó tűzárkot. Elindultak a Berethalmi várba. A varázslatok kiszívták erejüket. De elégedettek voltak, hisz túléltek egy csatát. Megnyugodva szálltak fel a seprűre.
Nagy hiba volt.
Később Krisztina, belátta, hogy csak egy tapasztalatlan boszorkány követhet el ilyen hibát. Igen, tudniuk kellett volna. Megfeledkeztek egy nagyon lényeges dologról. Az újoncok nemzőjéről. Az újoncok soha nem járnak csapatban, csak ha velük van a nemzőjük is. A szagát nem érezhették, hiszen mindent belepett az újoncok vámpírszaga, de számítaniuk kellett volna a jelenlétére.
Későn vették észre a három tapasztalt vámpírt, akik nyugodt, méltóságteljes léptekkel sétáltak ki az erdőből. Fölényes mosollyal az arcukon. Mint akik egy fantasztikus előadást láttak, úgy tapsolták meg őket.
Oliver vadászat közben, gondolat útján megszólította Veronikát:
– Mi volt ez az előbb?
– Hogy érted?
– Pontosan tudod, hogy miről beszélek. - vetett véget az elhárításnak Oliver, majd kedvesen hozzátette - Túlreagáltad a dolgot, Szilveszterrel. Az nem normális, hogy ennyire felhúzod magad miatta.
– Mindig bosszant amiatt, hogy egyedül élek… Állandóan sérteget.
– Csak nem érti, hogy miért élsz egyedül. De lassan már én sem értem. Te nem vagy ennyire magányos lélek. Időnként szeretsz társaságba lenni. Miért csinálod? Már én sem értem.
– Pontosan tudod, hogy miért csinálom! - förmedt rá Veronika, és még a táplálkozást is abbahagyta. Az őz pedig megszökött. Most rohanhat ismét utána.
– Nem. Nem tudom! - válaszolt Oliver.
– Oliver, ott voltál! Láttad! Pontosan tudod, hogy milyen voltam…
– Az régen volt! - vágott közbe Oliver - Tovább kell lépned. Már eleget büntetted magad miatta! Meg kell keresned azt ami boldoggá tesz.
– Hogy mondhatsz ilyent?
– Ilyen egyszerűen! Már eleget büntetted magad! Tovább kell lépned! Mire jó így a halhatatlanság, ha arra használod, hogy minden módon keresztbe tégy saját magadnak? Veronika, nézz körbe. Most barátok között vagy. Itt van a lehetőség arra, hogy nyiss feléjük. Több emberöltőnyit remetéskedtél. Ennyi büntetés elég volt! Kizárod magad mindenből, abban a hitben, hogy másokat védsz meg magadtól. De erre nincs szükség. Meg kell próbálnod olyasmit is tenni, ami boldoggá tesz. Élned kell az életed. Megérdemled.
– Nem igaz. Azért amit tettem, halálbüntetést, vagy több életre elég életfogytiglanit kaptam volna, ha ember lennék.
– Nem tudom. Lehet igen, lehet nem. De egy biztos, hogy nem vagy ember! És nem a te hibád volt!
– Nem tudhatod, hogy milyen volt…
– Ne gyötörd már magad annyit! Ha minden nap átéled a borzalmakat, attól még nem változik meg a múlt! De tehetnél végre valamit a jövőért. A saját jövődért. Mond, Vera, mikor volt utoljára egy jó napod?
– Ne nevezz így! Veronika vagyok.
– Voltál! És ha már itt tartunk, kereshetnél egy új nevet is magadnak. - mondta Oliver barátságos, bátorító hangon - Ez túlságosan emlékeztet téged arra, amit végre el kellene temetni, a múltba… Gondolkodtál azon, hogy mit tennél, ha mindent újrakezdhetnél?
– Igen, de én nem tehetem, hogy… - kezdte bizonytalanul Veronika, de Oliver érezte hangján a bizonytalanságot, és az a vágyat egy teljesebb életre.
– Szerintem, eljött az idő, egy újrakezdéshez. - szögezte le Oliver és várt egy keveset a válaszra, majd bontotta a kapcsolatot.
Oliver, Veronika és Szilveszter táplálkozás után visszatértek a házhoz. Borisz az újoncokkal elindult a vadászatra. De alig telt el pár perc, mikor irányt kellett változtatniuk. A könnyű szellőben érezték a tömény vérfarkas szagot. Nem sokkal később már látták is a hordát.
A két újonc rémületében azonnal átváltozott. Mint gyermek az anyjához, rohantak Oliver fele.
Oliver és társai szintén megérezték a vérfarkas szagot. Kiadta a parancsot Borisznak és az újoncoknak, teljesen fölöslegesen, a visszavonulásra. Aztán a helyzet felmérésével, és stratégiákkal foglakozott:
– Borisz! - szólította, meg barátját. - Láthatatlanná váltan, szét tudnál nézni egy kicsit, és pár képet küldeni róluk, hogy felkészülten várjuk a támadást.
– Ahogy akarod mester, de erre nem lehet felkészülni!
Úgy tűnt, Borisznak igaza van. Nem egy járőrcsapat volt, hanem egy éhes, úgy ötven körüli létszámú falka. Egyetlen tagja sem volt ember formában. Mind támadásra készen rontottak feléjük. Előttük, pedig az újoncok rémülten menekültek.
– Térjetek vissza, amilyen gyorsan csak tudtok! Együtt erősebbek vagyunk! - szólította fel Boriszt - Védd az újoncokat! De vigyázz magadra Borisz! Míg vissza nem érsz, ne kockáztass!
Oliver tudta, hogy nem sokat tehet, de igyekezett a legjobbat kihozni a helyzetből. Átküldte a kapott képet előbb Szilveszternek, majd Veronikának, hogy ők is tisztán lássanak. Majd Szilveszterhez fordult:
– Borisz képességét erősítsd fel!
Borisz láthatatlanná váltan, cikázott a vérfarkasok közt, akik nem tudták követni szag alapján a mozgását, hiszen az erdőben, ahol az előbb Oliverék is táplálkoztak mindenütt érződött a vámpírok szaga. Nehezen tudták beazonosítani hollétét, dühödten haraptak a levegőbe Borisz körül. Borisz kivont, vékony pengéjű rövid kardal ugrabugrált köztük. A kardja olyan kicsi, és vékony volt, ráadásul az ezüst is megfeketedett, hogy a sötétben szinte teljesen elveszett. Még egy vérfarkas számára is alig felfedezhető volt. Ez volt az egyetlen, ami elárulhatta volna, hogy hol van. Az ezüstöt nem tudta láthatatlanná tenni. Ezért nem is hordott magánál egyéb fegyvert a megfeketedett tőrén kívül.
Borisz kardja felszántotta a vérfarkasok húsát. Egyre jobban felkeltve a figyelmüket, és elterelve az újoncokról. Itt is ott is fájdalomtól felüvöltött egy-egy falkatag.
Egy tapasztaltabb vérfarkas meglátta pengéjét. Egyenesen neki ugrott a torkának. De Borisz gyorsabb volt, és szembe fordulva szíven szúrta azt.
Nem kellett ahhoz gondolatolvasónak lenni, vagy a kommunikáció képességével rendelkezni, mint Oliver, hogy látsszék, merre jár. Oliver, és Veronika megfeszítette íját és a Borisz mellett álló megzavarodott vérfarkasok közé lőtt.
Borisz által okozott zavargás, elterelte a figyelmet az újoncokról, de így is volt egy tucat vérfarkas, aki a nyomukban maradt.
– Ez nagyszerű nap a halálra! - mondta Szilveszter a spártai köszöntést. Maga előtt keresztbe tartva két kétkezes kardját, félelmetes vigyorral nézte az erdőt. Még ember formájában volt és haladt előre az erdő irányába, hogy elsőként kapja el az áramlatot.
– Igen, az! - mondta Oliver és az erdő fele célzott a rövid íjjal. Lőtt. Veronika is hasonlóan járt el. De az ő nyílvesszői pontosabbak voltak. Találatai nyomán vérfarkasok porladtak el. Olivernek ehhez két vagy három találatra volt szüksége. A mozgó célpontot az elsővel lelassította, csak utána célzott a szívre és vitte be a halálos találatot az ezüsthegyű nyílvesszőkkel.
A két újonc lélekszakadva rohant feléjük. A nyomukban a vérfarkasokkal. Már nagyon közel jártak amikor egy vérfarkas Erik hátára ugrott.
Oliver és Veronika lőtte a nyilakat, Borisz közelében, hogy megvédje az újoncokat. Szilveszter előre rontott, magára vonva a figyelmet, és kaszabolni kezdte a vérfarkasokat.
Suhogtak a nyilak. A két újonc lélekszakadva rohant feléjük. A nyomukban a vérfarkasokkal. Egy vérfarkas Erik hátára ugrott. Veronika nyila abban a pillanatban leterítette. Erik térdre esett. A rémület akkora erőt adott, hogy nyomban felugrott és tovább is rohant, kicsit lemaradva Nórától, aki ekkor ért Oliverhez. Szilveszter elzárta az útját az Erik után jövőknek.
– Tegyük emlékezetessé ezt a napot a számukra - kiáltotta Oliver, és előre rohant hosszú kardjával és beállt Szilveszter mellé, tisztes távolságba, hogy védjék és támogassák egymást.
– Nem adjuk könnyen magunkat! Ne aggódj! - mondta Veronika.
– Mutassuk meg nekik! - mondta Szilveszter lelkesen. - Vigyünk minél többet magunkkal, akármi is vár minket ott.
– Veronika, védd Boriszt!
– Borisz, mi a csudát csinálsz még ott?! Gyere vissza, de azonnal! - Adta ki az utasításokat Oliver gondolatban, miközben lefejezett egy vérfarkast ki Szilveszter hátára támadt.
Oliver hátranézett. Nem sikerült teljesen elvágni a vérfarkasok útját. Szilveszterrel ketten túl kevesen voltak! Hol a csudában van már Borisz! Veronika körül gyűltek a kővé váltak, de voltak ott élők is. Hátat fordítva Szilveszternek, elővette a dobókéseket.
– Most szabadon engedhetitek a dühötöket. - mondta közben a tanítványainak - Levethetitek az önuralom köpenyét. Most van itt az ideje az indulatoknak! Az állati ösztönöknek! Mert most utoljára bosszút állunk mindenért! Bosszút a saját halálunkért is! Érthető voltam?! Figyeljétek a kővé váltakat, és amint éledeznek, öljétek meg őket!
Közben Szilvesztert körbevették a vérfarkasok. Oliver ráugrott egy vérfarkas hátára, és hátulról átölelve szúrta szíven. Tovább gurult. Talpra ugrott, és hosszú kardjával lefejezte az előtte állót. Átbukfencezett egy vörös színű hátán. Most már Szilveszter mögé ért. Szembefordult a vörössel és egy mozdulattal leszúrta.
Szilveszterrel vállvetve harcoltak, mint évszázadok óta oly sokszor.
– Veronika fedez, amíg visszaérsz! De igyekezzél, az Istenért! - mondta Borisznak, aki láthatatlanná váltan, és ide-oda cikázva a farkasok orra előtt, meg-megsebzett egy-egyet. Mikor azok mérgükben két lábra állva csaptak első mancsukkal feléje, a szívükbe szúrt rövid kardjával. Sikerült is megölnie így néhányat.
Szilveszter még mindig Borisz képességét erősítette. De így sem maradhat örökre láthatatlan. Ha a vérfarkasok közt válik láthatóvá, akkor neki vége.
Oliver és Szilveszter körül gyűlt az elporladt vérfarkasok hamuja. A levegőt hamarosan betöltötte a farkasok büdös vérének szaga. A talajt pedig feketévé vált a vérüktől. De a vámpírokon is látszott néhány harapásnyom és karmolás.
Borisz látható formában ért ki az erdőből. Gyorsaságának köszönhetően, így is felvette a vérfarkasokkal a harcot. Az, ahogy ő harcolt, a birkózás és a boksz valami olyan keveréke volt, amiben rövid kardot is használnak. Most már a társai környékén serénykedett.
Szilveszter, látta sok mindent nem tehet, Veronika képességét erősítette fel.
Ebben a pillanatban, Olivert feldöntötte egy vérfarkas. Oldalról támadt rá.
Krisztina és Oszkár megnyugodva szállt fel a seprűre. Későn vették észre a három tapasztalt vámpírt, akik elősétáltak az erdőből. Már fáradtak voltak. De nekifogtak a csatára készülésnek.
Ezek a vámpírok a fölényes mosolyukkal, lassú ütemben tapsolva, méltóságteljesen jöttek a csatába. Nem tombolva, őrjöngve, elvakultan, mint az újoncok az előbb. Nyugodtak voltak. Olyannyira, hogy át sem változtak véreres szörnnyé. Egy nő volt középen hosszú szárú csizmában, jobb oldalán egy fiatal srác vállig érő szürke parókában, amilyent az angol bírók viselnek. Bal oldalán pedig egy idős szürke hajú úr, első világháború előtti divatot követő fodros ingben, és zakóban.
Olyan végtelenül nyugodtak voltak. Tudták a két boszorkány fáradt. Csak játékszernek számítanak már. Nem ellenségnek. Távol voltak, nem siettek. Ki akarták élvezni a játékot. Élvezték a boszorkányok rettegését. Szórakoztatónak tartották a helyzetet.
Krisztina tudta itt a vég. Túl fáradtak a harchoz.
– Nem akarunk vámpírok ellen harcolni! - kiáltott oda Krisztina, de nem sok reményt főzött az együttműködés sikeréhez.
– Nem mondhatod ezt, miután megölted a gyerekeinket - mondta gúnyolódva a nő, akin látszott, hogy jól szórakozott az előbbi csatán.
– Pszt - válaszolt az idős képű, mosolyogva - Ne rontsd el a szórakozásunkat, aranyom.
– A vérfarkasok ellen egyesítenünk kell az erőinket - próbálkozott újra Krisztina.
– Na igen kislány, csak nem veled! - mondta nyájas hangon a nő.
Oszkár nekifogott feléleszteni a tűzárkot. Arra gondolva, hogy elkészített varázslat felélesztése, kevesebb időt és energiát vesz igénybe. És most nekik minden energiára szükségük van a túléléshez.
Krisztina üzenetet akart küldeni a Berethalmi erődtemplomba, hogy segítséget kérjen. Ez nem volt bonyolult varázslat, de menta levél kellett hozzá. Ezt mindig hordott magánál. Ekkor eszébe jutott, hogy elhasználta Marosvásárhelyen az összest. Amikor a vámpírok megtámadták a várost, és segítséget hívott…
Talán a hátizsákjában még akad… csak idő, és a helyzet nem volt megfelelő, hogy átkutassa a hátizsákot.
Oszkárra nézett. De az túlságosan belemerült a varázslatba, nem zavarhatta meg. Kiszámíthatatlan következményei lehetnek, egy félig, vagy rosszul elkészített varázsigének. Húznia kell az időt!
– Az egyik vámpírral, kötött szerződésem alapján, köthetnénk veletek is egy szerződést! - kiáltotta a lassan közelgő vámpíroknak.
– Igen, igen tudjuk - mondta nevető hangon a fiatal srác.
– Nevetséges kis alku! - nevetgélt a nő.
– Tudod aranyom, Oliver mindig is dilis volt kissé. Tanárnak, művésznek nem rossz. Ez ügyben, még igénybe is venném a tudását… De oly csekély az értelmi képessége… - tette hozzá az öreg.
– De a vérfarkasok… - kezdte Krisztina.
– Ugyan már. Semmi dolgunk velük. Jönnek és mennek. Mit számít? Csak félre kell állni az útjukból. - mondta a nő.
– Vagy ha úgy adódik, szórakozunk velük egy kicsit - nevetett a fekete hajú srác és lágyan összesúrolta a kezeit.
– Tudod, aranyom, nem miattunk jönnek - nevetett ismét a nő - Hanem az emberek miatt. És azokból jut mindenkinek.
– Persze kényelmesebb, ha nincs konkurencia. De végső soron az emberhalálozás már a te dolgod, nem a mienk - mondta az öreg képű.
– Imádom a háborút! Olyan unalmas nélküle - tette hozzá a nő.
Oszkár elkészült a tűzfallal. Krisztina átkiáltott hozzá:
– Adj mentát - tudta, hogy Oszkárnál van. Az ő kivizsgálására küldték ide a férfit, és ezzel a módszerrel szoktak jelenteni a munkájuk kapcsán, a boszorkánytanácsnak.
Oszkár ránézett, és kihúzta a belső zsebéből a tasakot, és átadta.
Ebben a pillanatban vámpírok átváltoztak, és támadtak. Krisztinának alig sikerül átvenni a mentát, mielőtt az első vámpír, a fiatal srác átugrotta volna a tűzárkot. Ezért kénytelen volt a harcra összpontosító varázslatokkal foglalkozni.
Oszkár a fiatal képű vámpír fele sújtott, egy lángnyelvvel. De a vámpír hátravetette magát, miközben átcsúszott Oszkár seprűje alatt. Mielőtt felállt volna, kesztyűs kezével kikapta a seprűt Oszkár alól. És már ugrott is ki a tűzárokból a túlsó oldalon. Oszkár seprűje még mindig a kezében volt. Színpadias mozdulattal messzire hajította a seprűt. Meghajolt a társainak, majd lehúzta és eldobta az átégett kesztyűt.
Oszkár a földre zökkenve beverte a fejét egy kőbe és elájult.
– Nagyszerű - tapsikolt örömtől ittas arccal a vámpírnő.
A fiatal vámpír, színpadiasan ismét fejet hajtott társai előtt, akik tovább folyatták a tapsolást. A fiatal képű vámpír minden mozdulatában látszott az erőfitogtatás. A másik kettőn pedig az, hogy a kedvenc szórakozásuknak hódolnak. A mostani jelenet pedig, maradéktalanul elnyerte a tetszésüket.
Krisztina a mentalevelekkel teli tasakot a zsebébe dugta. Lándzsává változtatta a varázspálcát és visszahívta a kezébe a faágakat.
Most az öreg kinézetű lendült támadásba. Átugrotta a tüzet. Krisztina feléje sújtott a lándzsával. A vámpír hátrament hídba. Félállás közben elkapta Krisztina seprűje elejét. Krisztina inogva kapaszkodott a seprűjén. A vámpír átszaltózott Krisztina feje fölött, ahol még kecsesen pördült is egyet, mielőtt földet ért.
Krisztina számított rá, hogy meg akarják szerezni az ő seprűjét is. Ezért ráhajolt a seprűjére és a lándzsát a seprűnyélhez fogva kapaszkodott belé. A vámpír mozdulatától, pörgött a levegőben, de nem esett le. A tasak menta viszont igen. De sikerült kilőnie egy ágat a bal kezéből.
Az ág nem találta el az öreg vámpírt. Tovább repült. A tűzárok fölött lángra kapott és beleállt a fiatal vámpír cipőorrába.
Az káromkodni kezdett, miközben a fűbe súrolta lábát, hogy kialudjon a cipőből kilógó ágacska. A vámpírnő felkacagott:
– De izgalmas! - és visított örömében.
Az öreg kinézetű vámpír, még nem engedte el a seprűt. Egy újabb trükkel próbált megszabadulni a seprűbe kapaszkodó boszorkánytól. Megpörgette a seprűt maga körül. Közben széttaposta a mentás tasakot. Krisztina, még szorosabban markolta a seprűt.
– Előre - súgta a seprűnek. A seprű olyan lendülettel indult előre, hogy hegye bele állt a vámpírba. Sajnos nem a szívét találta, hanem a gyomrát. De a fájdalom, és a meglepetés nem maradt el.
– Hátra - mondta Krisztina gyorsan a seprűnek, és kirántotta azt a vámpír keze közül. Közben előre lendítette a lándzsát. A vámpír nem volt kezdő. Félre hajolt a szúrás elől. Füstölgő kezével elkapta a lándzsát. Majd megrántotta.
Krisztina, egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, és megingott a seprűn. A vámpír arcán megjelent a győztes vigyor. De ekkor, mozdulatlanul fekvő, és alig pislogó Oszkár kezéből felszálló tűzgolyó tarkón találta. A vámpír feje azonnal lángra lobbant. De még mindig szorította a lándzsát. Olyan rémisztő hangot adott, amitől Krisztina összerezzent. Előre lendült a seprűjével, és szíven szúrta vele a vámpírt.
– Hátra - súgta a seprűnek. A lándzsa a földre esett.
Az égő fejű vámpír térde megroggyant, és földre zuhant, de mielőtt elporladt, nagyot üvöltve messzire dobta a lándzsát.
Krisztina a másik két vámpír fele lőtt egy ágat, de az célt tévesztett.
Oszkár fél könyökre emelkedve nézte a jelenetet. Látszott rajta a kimerültség. Feje vérzett. A tűzárok fenntartásán kívül már más varázslatra nem volt képes.
Most a vámpírnő sem sikítozott örömében. Mindketten döbbentek, és dühösök voltak. Ez már számukra sem volt játék. Bosszúszomjas véreres szörnyeteggé változtak. A tűzárok felé rohantak.
Ahogy Oszkár feje le-lehanyatlott, a tűzárokban is kókadt a tűz.
A vámpírok nem foglalkoztak a kimerült boszorkánnyal. Mindketten Krisztinát vették célba. A fiatal srác volt a gyorsabb. Olyan gyorsan mozgott, hogy Krisztinának, alig volt ide kitérni, a lesújtó karmok elől. De ahogy félre billentett seprűvel menekült a csapás elől, túloldalról megkapta a lesújtó ütést, a vámpírnőtől.
Krisztina bukfenceket hányt a levegőbe, a vállát ért csapás erejétől. Jó pár méterre a tűzárkon túlra bucskázott. Ekkor sikerült csak az egyensúlyát visszanyernie.
Tudta, most már esély sincs rá, hogy felszedje a mentaleveleket, és segítséget hívjon. Vaktában kilőtt pár ágat a vámpírok irányába. De egy sem talált. Már csak egy ág maradt a kezében. A varázspálcája pedig ott hevert valahol távol ahová a halott vámpír eldobta.
A két vámpír ott volt mellette. Az egyik megragadta a vállát a másik a seprűjét. Lerántották a járművéről. A seprőt messzire hajították, és nagy körívet leírva csattant az egyik fának. Recsegve kettétört.
Senki sem figyelt az ájult Oszkárra. Az sem tűnt fel nekik, hogy megszűnt a tűzárok. Oszkár utolsó erejével egy tűzgolyót formált. Ami alig volt teniszlabda méretű. Utolsó erejével, csak félig nyitott szemmel, dobott. Keze megremegett. Mielőtt láthatta volna dobása eredményét, feje ismét lehanyatlott.
A tűzgolyó nem okozott halálos sebet. De komolyan megsebezte a fiatalképű vámpír lábát. A feldühödött vámpír elengedte Krisztina vállát és egyetlen mozdulattal Oszkár mellé ugrott. Emberi szemmel követhetetlen gyorsasággal kitörte Oszkár nyakát.
Krisztina erős széllökést küldött. A vámpír hátra bucskázott. De már késő volt. Nem engedte el Oszkár fejét. Oszkár kitört nyaka, élettelenül hanyatlott vissza a vállára. Azonnal feltöltődtek az emlékei.
A dühös vámpír visszalépett Krisztina mellé.
Krisztina tudta, hogy Oszkár halott. Hiszen látta halott testét kicsavarodott pozícióban fekve a porban. Látta a közösbe feltöltődött emlékeit. Mégis olyan hihetetlen volt. Még nem alakult ki kettejük között mély barátság, mégis az egyetlen társa volt, aki bízott benne. Osztozott a küldetésben. Beleegyezett, hogy összefogjanak a vámpírokkal egy közös ellenség ellen. Most pedig egy vámpír által halt meg. Krisztina hibájából. Annyira hitt abban, hogy a vámpírok ugyanannyira akarják a farkasok vesztét, mint ők.
De most már mindegy! Eljött a vég! És ha ő meghal, az egyezségnek annyi. Minden hiába. Oliverrel kötött szerződés semmissé válik, és lánya meghal.
A férjének igaza van, ostoba volt. Nem szabadott volna megbíznia bennük…
A vámpírnő megfogta Krisztina karját és földre rántotta. Krisztina, a vámpírnő fele fordítva lőtte ki az utolsó ágat is a kezéből. De a vámpírnő észrevette a mozdulatot. Félre ugrott. Az ág a nő combját találta el a hosszú szárú csizma fölött. A nő mérgesen üvöltött fel. Hátratántorodott.
A fiatal férfi kinézetű vámpír, Krisztina mellett termett. Mozdulata egyértelmű volt. Tenyere élével, kettétörni a rémült boszorkány nyakát.
Olivert feldöntötte egy oldalról támadó vérfarkas.
Közben Veronikát is földre teperte egy másik. Ezt Veronika kővé dermesztette. Ekkor egy közeli vérfarkas harapott felé. Az is kővé vált. Egy másik a derekába mart, mielőtt kővé vált volna. A harmadik a feje felé kapott éles fogaival, de az övébe csatolt tőr addigra már előkerült. Szúrt. A vérfarkas felüvöltött. Ismét támadt. Veronika szúrt. A vérfarkas elporladt. Nehezen, mint a megkötözött Houdini, mászott ki a kővé vált vérfarkasok közül.
Olivernek sikerült tovább gurulnia a földön. Kihúznia rövid kardját, ami a lábszárára volt erősítve. De a vérfarkas sem tétlenkedett. Ismét Oliverre támadt. Karmai Oliver hasába és mellkasába mélyedtek. Hegyes fogaival pedig a nyaka felé kapott. De mielőtt a fogak elérték volna a vámpír bőrét. A rövid kard pengéje megvillant. És a vérfarkas feje elvált a testétől.
Oliver talpra ugrott. De alig érte el a lába a talajt egy másik vérfarkas mancsával találta szembe magát. Egy gyors mozdulattal félrebukfencezett a levegőben. És az utána eredő vérfarkas felé emelte kardját. Az nem volt tapasztalt. Egyenesen a kardba rohant.
Szilveszterre két összeszokott vérfarkas támadt. A jobb kezében lévő hosszú kardal az egyik vérfarkas felé sújtott, aki félreugrott a támadás elől. A bal kezében lévő kardot védekező állásban tartotta. Megismételte a mozdulatot, a farkas ismét kitért. A másik vérfarkas Szilveszter felé kapott, nyáladzó hegyes fogaival. A bal kardjával lecsapta ennek fejét. Még a farkas feje le sem gurult a nyakáról. Amikor Szilveszter földre került. Feldöntötte egy jól megtermett, harmadik, fekete vérfarkas. Ekkor Oliver mellette termett, és levágta a támadó fejét. De ismét támadt egy másik. Szilveszter homokot szórt a vérfarkas szemébe, és jobb kézzel sújtott. A farkas félreugrott balra. Szilveszter bal kardja szíven találta.
Az újoncok Veronika közelében maradtak, és a kővé vált farkasokat figyelték. Amint észrevették a magukhoz térés jeleit, levágták fejüket. De a farkasok nem várták sem a kővé válást sem a kifagyást. Sikerült néhányuknak a közelükbe férkőzni, és bele haraptak Nóra lábába. Erik bosszúszomja, és féktelen indulatai elszabadultak. A farkas hátára vetette magát, és kardjával célzás nélkül, össze-vissza kaszabolta a vérfarkast.
Egy téglavörös farkas rohant feléjük. Ugorva szelte át a levegőt. Leterítette Eriket a farkas hátáról.
Oliver és Szilveszter a vérfarkas falka közepén ragadtak. Köréjük egyre nagyobb csoport gyűlt. A vérfarkasoknak sikerült, a harc hevében külön választaniuk őket. Egymástól egyre jobban eltávolodtak. Immár sehogyan sem lehettek egymás segítségére.
Szilveszter két hatalmas, gyönyörű kristályokkal ékesített, kétkezes kardot forgatott. Olyan rendíthetetlen hatást keltett, mint akit az Istenek is győzelemre teremtettek. Olyan elszántsággal küzdött a vérfarkasok gyűrűjében, mint egy középkori keresztes lovag. Meglehet, hogy valaha az is volt.
A farkasok közeledtek, egyszerre kettő két oldalról. Szilveszter lecsapta az első fejét, bal kezével. Majd előre hajolt, és jobb könyökét hátra lendítette a másik farkas fele. A vérfarkas a hátára próbált ugrani, hogy földre teperje. A farkas csak a halála pillanatában eszmélt rá, hogy a kard nyeléből, jó három araszos ezüst tüske áll ki. Egyenesen a szíve felé.
Újabb farkasok közeledtek. Szilveszter az egyik felé lépett, és sújtott, a farkas feje legördült, de mögötte mindjárt ott vicsorgott a másik. Hátulról is támadt egy. Szilveszter lehajolt, és a tüskét a támadó felé lendítette. Miközben előre szúrt a másik kardjával. A két vérfarkas felvonyított fájdalmában. Egy pillanattal később, már az előtte vicsorgó farkas feje csúszott le a nyakáról. A balról támadó fele folytatva a mozdulatot. Még egy farkas esett holtan össze.
Veronikára csoportosan támadtak a farkasok. Egy részüket kővé változtatta, de közel sem eleget. Tudta, hogy az ő ereje nem a karjában, hanem a gyorsaságában rejlik. Előkapta könnyű kardját. Egy behemót vérfarkas támadt rá, aki négykézláb is magasabb volt, mint ő. Karmaival sújtott felé, hogy a földre teperje. Veronika a farkas orrába kapaszkodva, a hátára cigánykerekezett, majd szúrt: a lapockái között át egyenesen a szívébe. Még mielőtt a farkas összerogyott volna, tovább ugrott egy másik hátára. Lecsapva egy harmadik fejét. És ugrott. A következő vérfarkasra guggolva érkezett. És már szúrta is szíven. Ugrott tovább.
Borisz már ismét láthatatlan volt. Nem sokáig tudott így maradni, de igyekezett kihasználni a láthatatlanságát. A farkasok szag alapján próbálták elkapni. De ő állandó mozgásban volt. Vágott és szúrt és rohant. Amikor érezte, hogy láthatóvá fog válni, megfordult, hogy kereket oldjon. Vissza a társai közé. Hogy amíg erőt gyűjt az újabb láthatatlansághoz, védve legyen. Egy barna vérfarkas várt rá. Mozdulatlanul behunyt szemmel szimatolva a levegőben. Borisz észrevette, és ki akarta kerülni. De az érezhette jelenlétét. Ugrott és talált. Földre terítette Boriszt, aki gurult a földön. de megkapaszkodott egy kiálló gyökérben. Talpra ugrott és távolra szökellt a barna vérfarkastól. De ekkor láthatóvá vált. Egy tapasztalt vérfarkas közelében. Az elkapta őt, a láthatóvá válás pillanatában. Épp csak annyira tudott félreillanni, hogy a harapás nem a nyakát, hanem a vállát érte. Borisz rémülten, célzás nélkül szúrt a tőrével. De csak a vérfarkas lábát találta.
Oliver dobókése végigszántott a levegőn és beleállt a Boriszt támadó vérfarkas fejébe, a két szeme között. Borisz ekkor összeszedte magát, és cselekedett. Szíven szúrta támadóját, és teljes erőből menekült. De a farkasok immár látták őt. Többen utánaeredtek. Egy barna farkas gyorsabb volt Borisznál. Borisz még nem állt készen a láthatatlanná válásra, mégis megtette. Ahány pillanatra csak lehetett, láthatatlanná vált, hogy egérutat nyerjen.
Oliver jobbjában még ott volt a hosszú kard. Lesújtott vele a legközelebbi farkasra. De a balról támadót nem tudta kivédeni. Egy másik farkast sikerült szíven szúrni, miközben ledöntötték lábáról. Nem tudott talpra állni, mert a balról támadó már fölötte tornyosult. Oliver a bal kezével védte ki a nyakát támadó harapást. Aztán egy jókora ökölcsapást mért a vérfarkas állkapcsára a kard markolatgombjával. A vérfarkas feje félrerándult és reccsent.
Oliver megpróbálta kihasználni a vérfarkas pillanatnyi kábulatát, és legurítani magáról. A farkas rálépett jobb karjára, amiben a fegyvere volt. Nem volt mit tenni bal kézzel ismét állkapcson öklözte a vérfarkast. A jobb kezét nem sikerült kiszabadítani. Újabb ökölcsapásra készült, de most már a vérfarkas számított rá, és le akarta harapni bal kezét. De csak letépte a bal kezét borító húst.
Oliver a fájdalom hatására félre rántotta bal karját, aminek folytatását még mindig szorította a vérfarkas a fogai közt. Oliver teljes testében mozdult. A vérfarkas megingott. Jobb keze kiszabadult. Kardjával szúrásra készen. A vérfarkas észlelte a mozdulatot. Félre ugrott. Oliver pedig talpra szökkent. A vérfarkas fele lendítette a kardot, mielőtt a farkas újra ráugorhatott volna. A támadó vérfarkas egyenesen a kard pengéjének csattant. Kettéhasadt a feje. De az, mint egy cipzár, forrt vissza. Oliver nem várta meg a teljes gyógyulást. Egy gyors mozdulattal átvágta nyakát.
Veronika gyors mozgásának köszönhetően, sok farkast le tudott teríteni, de egy farkas a lábától fogva lerántotta társa hátáról. Hason ért földet. A farkas ráugrott. A kard kiesett a kezéből. A másik kardját, ami a hátán volt, nem érte el. De a kis dobókések az ingujjában mindig kéznél voltak. Igaz az túl rövid ahhoz, hogy dobás nélkül halált okozzon vele. Próbálta kővé dermeszteni a farkast. De annak valamilyen védelme lehetett erre. Nem sikerült. Egy dobókést szúrt a farkas lábába. Ettől az megtántorodott. Sikerült a hátára gördülni.
Újabb dobókések kerültek elő. Mindkét kezével egyszerre szúrta nyakon a vérfarkast. De a penge túl rövid volt. A seb gyorsan forrt. Veronika nem tudott kimászni alóla. A farkas egyik lába a homlokára került. Két hátsó lába két karján. Fogai pedig vészesen közel a nyakához. Vicsorgása, mintha mosolyba váltott volna.
Szilveszter a közelben harcolt. Észrevehette Veronika küzdelmét. Egy kapálózva repülő vérfarkassal lesodorta Veronikáról a támadóját. Veronika nem volt felkészülve erre. A farkas karmai belemélyedtek karjaiba. Így a vérfarkassal együtt bucskázott. De most ő került felülre, és mielőtt a farkas ráeszmélt volna, hogy mi történik előkapta hátáról a kardját, és levágta a farkas fejét. A másik farkas, aki lesodorta róla az előbbit, Veronikára vicsorgott. A lány gyorsan mozdult. A vicsorgó feje pillanatokon belül legurult a nyakáról.
Szilveszter szúrt, és vágott. Mint egy megszállott. Két kezében lévő ékköves kardok minden mozdulatánál szikráztak a sötétségben, ahogy visszaverték a hold fényét. Ettől a fénytől az óvatlan és főleg kezdő farkasok hunyorogtak. Szilveszter nem válogatott közöttük, széles mozdulatokkal csapta vágta a közeledőket. Mégis sikerült leteríteniük a földre. Igaz hogy az a farkas, aki ráugrott, tovább is repült egy jól irányzott ökölcsapásnak köszönhetően.
De Szilveszter tudta, nem tud olyan gyorsan talpra szökkenni, mint ahogy Veronika vagy Oliver tenné. Más módszerhez kell folyamodnia. A vérfarkasok már ugrottak is rá. Felfele tartotta bal kardját, ami felnyársalta és szíven találta az elsőt. Majd a jobb kardjával az oldalról közeledővel ugyanezt tette. De egy harmadik farkas elkapta lábát, és elkezdte leráncigálni róla a húst. A farkasok hada körbevette. Borisz kis tőrje alig láthatóan villant a sötétben. Ő maga láthatatlan volt. Szilveszter lábát ráncigáló farkas szívéből felbugyogott a büdös fekete vére. Majd Szilveszter karját megmarkolta valami és talpra rántotta, miközben egy újabb farkasnak okozott sérülést. Aztán Borisz már ott sem volt.
Borisz pontosan tudta, hogy a farkasok érzik a szagát, ezért nem maradhat egy helyen. Többiek közelében nehezebb kiszagolni, de nem kockáztathatja, hogy egy helyben marad. Rohan és szúr. Ez az egyetlen lehetőség. És minél kevesebb ideig maradni látható formában.
Úgy tűnt Veronika ereje gyengül, mert egyre kevesebb kővé vált vérfarkas akadt. Az újoncok az éppen felocsúdókkal elbírtak.
Egy vérfarkas Erikre támadt és leteperte a földre. Borisz megsebezte, és félrelökte a vérfarkast. Nórát egy másik vérfarkas terítette le a földre. Borisz elindult, hogy azon is sebet ejtsen, de kése megvillant a holdfényben. Egy öreg farkas pedig a nyakának ugrott. Azonnal láthatóvá vált. Csak egy pillanatig tartott Borisz meglepetése. Sikerült a kést a farkas torkába mélyeszteni, de az mintha meg sem érezné, kapott újra a nyakához. Borisz hátán fekve kúszott, de nem jutott messzire a farkastól.
Oliver igyekezett nem tudomást venni bal kezének használhatatlanságáról. És annak fájdalmáról. A fájdalomból még több erőt merített. Dühét a harcra irányította. Leszúrta az őrjöngve feléje közeledőket. A torkán keresztül egyenesen a szívébe. Egy másik farkas oldalról támadt. Oliver elhajolt, és egy gyors mozdulattal utána csapott. A farkas feje gurult pár métert mielőtt porrá vált.
Ekkor két farkas ugrott felé egyszerre. Oliver a jobb oldalról ugró farkas alatt átbukfencezett. De ekkor, egy harmadik farkassal találta szemközt magát. Gyors mozdulattal vágta le annak fejét, talpra ugrás közben. Egy gyors fordulat, és a háta mögé került farkas feje is lerepült. A harmadik támadó harapásra szánta el magát. Oliver felugrott a farkas hátára. Csonka karjával a hónaljához szorította a farkas fejét, és elvágta nyakát.
A háta mögül újabb vérfarkas támadott. Félregurult előle. Egy másik vérfarkas fogai fele menekült. Ösztönösen a kardját előre lendítette, és kettéhasította a farkas fejét. Egy újabb lendülettel pedig levágta azt. A háta mögül érkező farkas támadását már nem tudta kivédeni. Ahogy megérezte a farkas súlyát a hátán, maga elé kapta az ép jobb kezét, hogy tovább bukfencezzen. De fél kézzel nem tudta megtartani a saját, és a vérfarkas súlyát is. Oldalra billentek. A vérfarkas legurult a hátáról.
Eközben Veronika átugrotta első támadóját, majd a háta mögött megpördülve támadt rá. A sebzett farkas felágaskodott, hogy eltiporja a vámpírt. De Veronika olyan sebesen mozgott, hogy csak a vérfarkas pora jutott el hozzá. A vérfarkasok csapatostól támadtak. Néhányat sikerült kővé dermesztenie, de közel sem eleget.
Az oldalról támadó, dobbantott egy kővé vált társán. Veronika fejét vette célba. Veronika vetődött. Háton csúszott át alatta. Feje pár centire volt a kővé váltétól. Végig húzta a kard élét az ugró vérfarkas testén. A szívét is eltalálta. Mielőtt felállhatott volna egy másik próbálta megharapni fejét. De Veronika térdre gurult, és levágta fejét. És átugrott a következő farkas fölött, és a levegőből metszette el annak a nyakát. Amint talpra ért egy vérfarkas fele sújtott, de a vérfarkas kitért a mozdulat elől. Hegyes fogaival elkapta Veronika karját. A lendületben lévő vámpírlány úgy terült el a kővé vált farkasok gyűrűjében, mint egy tehetetlen báb. A kábulat a farkasok kifagyasztását eredményezte.
Szilveszter úgy harcolt, mint egy megszállott. A farkasok hulltak körülötte, de rajta is egyre több seb éktelenkedett. Észrevette, hogy Veronika kábultan elterül a farkasok gyűrűjében. Megfeledkezve a körülötte tolongó farkasokról, a lány segítségére indult. Figyelmetlensége végzetes volt. Egy farkas elkapta jobb karját és leterítette a földre. Azon nyomban elkapta egy másik a bal karját is. A két farkas két oldalról marcangolva igyekezett ketté szakítani testét. Egy harmadik egyik lábát ragadta meg.
Oliver látta a csapata vesztét. Ő még talpon volt, de ez nem adott neki reményt. A csapata elbukott. Úgy hasított bele a felismerés, mintha a saját halálát érezné. Tudta, a legjobb barátai, tanítványai halnak meg a szeme előtt, akik rá bízták életüket. Hadvezérüknek választották meg őt. Pedig nem érdemelte meg. A halálba vezette ez egész csapatott.
Amikor feltűntek a farkasok tudta semmi esélyük, de mégis. A fájdalom, amit most érzett, hogy bekövetkezett az elkerülhetetlen vég, valóságos volt. Elviselhetetlen volt a tudat: barátai meg fognak halni! Az ő szeme láttára!
Látta tanítványait megrohamozó farkasokat. Amint marcangolják testüket. A földre kerülő orra bukó vézna Boriszt. Az alacsony Veronika vergődését. És hallotta a nagydarab Szilveszter dühös üvöltését.
Önkéntelenül elindult, hogy legjobb barátja, Szilveszter életét megmentse. Őrjöngő őrültként vágta maga előtt az ösvényt, a vérfarkasok között. Még soha sem vesztette el ennyire az eszét. Még újszülöttként sem. De nem engedheti, hogy mindnyájan meghaljanak a szeme láttára. Minden fájdalma dühbe változott. Csak haladt. Lépésről lépésre. Farkasok vonyítottak, és haraptak. De mint aki észre sem veszi. Sújtott, szúrt és vágott. Újabb araszt tett előre. Ruhája nagy része már fekete volt a vérfarkas vértől, amit saját vére tarkított.
– Mindet megölöm - morogta maga elé. Fel sem tűnt neki, hogy haragjától megnőtt a mérete is. Szörny formájában mindig is hosszabb volt a karja, és dereka. De most egy fejjel magasabb lett, mint eddig. Karjai egy arasznyit nyúltak. Az egész véreres teste, sötétebb lilás színezetet öltött. Az ereje is nagyobb lett a bosszúszomjas állati ösztönök ilyen szintű megélésétől.
De ez sem volt elég. A vérfarkasok egyszerre támadtak. A földre teperték.
De ekkor megérezte, hogy közel a segítség.