A kommunikációs-énem kérdezte az író-énemet:
Egy kávézóban ülünk és beszélgetünk. Az író pontos volt és kissé feszült. Kávét rendeltünk tejjel és cukorral. Barátkozunk. Mindenféle téma előkerül: család, hobbi, divat stb.
Beszélgető partnerem feszes tartásban ül, gondolkodás közben belekavar a kávéba és megfontoltan válaszol. Szemével lesi minden szavamat, figyel minden mozdulatomra. Attól tartok, a következő könyvben szereplő leszek.
Bekapcsolom a diktafont, és belevágok az interjúba.
Riporter: - A hamarosan megjelenő regénysorozat kapcsán találkozunk. Kérlek mondj pár szót róla.
Író: - Ez egy több szereplős, több szálon futó vámpírregény. A közelmúltban játszódik, pontosabban 2010-ben. A vámpírok mellett, a regényben szerepelnek boszorkányok és vérfarkasok, és természetesen emberek is.
R: - A vámpír téma elég divatos mostanában. Honnan jött az ötlet? És miben más mint a többi?
Í: - Egyrészt itt élünk Erdélyben, amit mindenki a vámpírok bölcsőjének tart. Úgy gondoltam, hogy ezt meg kell lovagolni. Hiszen ki tudna hitelesebben írni Erdélyről, és az ott lejátszódó eseményekről, még ha az a fantázia szüleménye is, mint egy Erdélyi? Másrészt persze én is látom, hogy a piacot valóban elárasztották a vámpírregények. De ez azt jelenti, hogy igény van rá.
R: - Megtudhatunk pár szót a cselekményből?
Í: - Rendben van. Anélkül hogy túl sokat elárulnék, annyit azért elmondok, hogy a cselekmény egyik kirobbantó oka, hogy a jelek arra utalnak, hogy visszajött az ősellenség: a Vérfarkasok. És minden szereplőnek megvan az egyéni érdeke és motivációja arra amit tesz és ahogy reagál a dolgokra.
R: - A főszereplők a vámpírok?
Í: - Mondhatjuk, hogy van vámpír főszereplő. De a cselekmények központjában ugyanúgy találunk boszorkányokat és embereket is.
R: - Tehát a boszorkányok, az emberek és vámpírok vannak egy csapatban, a jó oldalon?
Í: - Nem igazán. De erről ennél többet nem árulok el. ( és mosolyog)
R: - Azok alapján amit eddig mondtál, arra következtetek, hogy a regény a cselekmény köré épül, és nem annyira a szereplők köré.
Í: - Talán bizonyos szempontból igen. De ezt így nem mondanám. Szereplőink nem belesodródnak a cselekménybe, és viszi őket az ár, hanem a gondolkodásmódjuk, az egyéni érdek, és egyéni erőfeszítések határozzák meg a cselekményt.
R: - Kíváncsivá tettél. Mikor olvashatjuk? Hol olvashatjuk? Mikor jelenik meg, és milyen gyakorisággal?
Í: - Itt az én honlapomon, a nyaradieniko.com -on lesz olvasható. Március elsején jelenik meg az első rész. Utána pedig hétfőnként jelennek meg az új részek.
R: - Miért interneten és ingyen jelenik meg? Miért nem nyomtatásban egy kiadónál?
Í: - Ez összetett kérdés. Az internetet azért választottam, mert így több emberhez eljuthat. Ráadásul így lehetőség nyílik rá, hogy színes illusztrációk is belekerüljenek, felár nélkül. A harmadik szempont az, hogy amint felteszem szinte azonnal megkaphatom a visszajelzéseket. És miért ingyen? Hadd válaszoljak most ebben az esetben egy kérdéssel. A blogok miért vannak ingyen? Ezt a regény sorozatot fogjuk fel, mondjuk, úgy mintha egy rendszeres blog volna. Rengeteg blog van amit a legtöbben használunk, ahol elolvassuk a híreket különböző témába, vagy a napi vicces vagy szórakoztató tartalmakat.
R: - Hány részből áll?
Í: - Huszonhárom részes ez az első szezon.
R: - És lesz folyatása?
Í: - Tervezem, igen.
R: - Az is ingyenes lesz?
Í: - Azt még nem döntöttem el, de még csak most készítem az első vázlatokat. Majd ha kész leszek vele eldöntöm.
R: - Köszönöm az Interjút. Ajánlom mindenkinek a könyvet, én biztosan el fogom olvasni
Í: - Én is köszönöm. Jó szórakozást kívánok az olvasása közben.